2014. április 25-én ismét megrendezésre került Budapesten az Internationale Deutscholympiade 2014. A díj egy két hétig tartó, ösztöndíjas, augusztusi frankfurti út, amelyen csakis az első helyezettek és felkészítő tanáruk vehet majd részt. A versenyre összesen 30 tanulópár nevezhetett, B2-es szint körüli nyelvtudással.
Gimnáziumunkat Németh Kitti és Stálovics Barbara 11.B osztályos tanulók képviselték, akiket Csejteiné Libricz Henriett készített fel. Reggel vonattal utaztunk Budapestre a 10 órakor kezdődő versenyre. Érkezés után regisztráció történt, majd a verseny ismertetése után elkezdődött a csaknem 16:00 óráig tartó megmérettetés, amely három részből állt. Az első, ún. „Pfiffige Aufgaben” részben egyszerű, de gondolkodtató feladatokat kaptunk, és minden résznél körülbelül 1 perc állt a rendelkezésünkre. Miután véget ért ez a rész, tarthattunk egy kis szünetet, mikor is a rendezők megvendégelték a tanárokat és a diákokat péksüteménnyel, kávéval, gyümölccsel. A második rész tartalmazta a hallott, ill. olvasott szöveg értését. Ez nagyjából 45 percig tartott. Itt már nehezedtek a feladatok, több összpontosítást és figyelmet igényeltek. Végül következett egy hosszú szünet után a harmadik, egyben a legnehezebb rész. Itt egy 5 perces prezentációt kellett tartanunk a többi társunk, illetve a szervezők előtt. Az előadásban a jövőbeli terveinkről kellett mesélnünk. Volt egy harminc perces felkészülési időnk, ahol vázlatot, rajzot készíthettünk, majd a nap elején húzott sorszámok szerint meghallgattuk egymást. Mindenki nagyon izgatott volt, hisz összefüggően kellett egy kisebb előadást tartanunk, de mindenki sikeresen megoldotta a feladatot. Ezt követte az összesítés, majd az eredményhirdetés fél négykor.
A harminc pár közül csapatunk a 11. helyezést érte el. A fődíjat egy Kecskemétről érkező csapat vitte el. A részvételért mindenki kapott egy kis apróságot, jelképes ajándékot a Goethe Intézet nevében. Igaz, hogy nem végeztünk dobogón, ennek ellenére nagyon örülünk, hogy lehetőségünk volt részt venni a versenyen, mert összemérhettük tudásunkat más diákokkal, és nem utolsó sorban a német nyelvet is gyakorolhattuk. Ezúton szeretnénk megköszönni Csejteiné Libricz Henriett tanárnőnek a felkészítést a versenyre.
Stálovits Barbara |