Az Öveges-laborral rendelkező középiskolák diákjai november 12-én a sárvári gimnáziumban egy biológia versenyen vehettek részt, melynek a címe „Ami a szem szájnak ingere” volt. Az ország számos középiskolájából érkeztek csapatok: a NYME Bolyai Gyakorló Gimnáziuma, a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium, a Mátyás Király Gimnázium Fonyódról, a siófoki Perczel Mór Gimnázium, a keszthelyi Vajda János Gimnázium, a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium, a Varga Katalin Gimnázium Szolnokról, a celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium és Szakképző Iskola, valamint az oladi Általános Iskola, Középiskola és Szakiskola is képviseltette magát 3 fős csapatokkal.
A regisztrációt követően Hevér Mihályné igazgató asszony mondott köszöntőt, majd Vígh Viktor tanár úr, a verseny házigazdája tájékoztatta a vendégeket. A nagyszámú érdeklődő miatt három helyszínen, forgószínpad szerűen zajlottak az események. A laborban a boncolási gyakorlatra és az ehhez kapcsolódó feladatlap kitöltésére került sor. A disznószem boncolása mellett a diákoknak fényképezniük is kellett a mikroszkópkamera segítségével. A számítástechnika teremben a csapatoknak a www.leopoly.com honlap segítségével a szem fotoreceptorát, egy pálcikát kellett 3D-ben megrajzolni („gyurmázni”) és annak felépítését, működését prezentálni. Az értékelés a sejt anatómiai pontossága és a prezentáció tartalma alapján történt. A médiateremben a diákok egy kooperációs tanulási szituációs feladatban versenyeztek: források (cikk, grafikon, fénykép, multimédiás felület, prezentáció) alapján kellett megválaszolniuk a kérdéseket. A válaszadáshoz a digitális szavazórendszert használtunk. Az egyes fordulók között állófogadáson és a büfében tölthették fel a versenyzők kimerült energiatartalékaikat.
Záróakkordként az érdeklődők megismerkedhettek a LeoPoly működésével, illetve a háromdimenziós nyomtatás rejtelmeivel. A versenyt a NYME Bolyai Gyakorló Gimnáziumának Transz-retinal nevű csapata nyerte, és csapattagonként egy-egy tablettel gyarapodott. Második helyen a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium Szauron csapata végzett, kísérő tanárukkal együtt mindannyian egy digitális fényképezőgéppel lettek gazdagabbak. A harmadik helyezett a fonyódi Mátyás Király Gimnázium Mátyás nevű csapata lett, ők egy-egy 32 GB-os pendrive-ot vihettek haza. A legjobban sikerült fotoreceptor (pálcika) megalkotásáért szintén ez a csapat részesült különdíjban: egy GPS készülék lett a jutalmuk.
Bár a versenyek már csak ilyenek: vannak győztesek és vannak vesztesek, de igazán csak az élmények és a kialakuló barátságok számítanak. Ennek alátámasztására álljon itt néhány felvétel a versenyről.
![]() |
További fényképek |
Pictures
![](/sites/default/files/styles/large/public/articleImage/1067/1.jpg?itok=-PaiIzzv)
![](/sites/default/files/styles/large/public/articleImage/1067/2.jpg?itok=ISA7zoi6)
![](/sites/default/files/styles/large/public/articleImage/1067/3.jpg?itok=4flsB5Sd)
![](/sites/default/files/styles/large/public/articleImage/1067/4.jpg?itok=GkUusx0H)
![](/sites/default/files/styles/large/public/articleImage/1067/5.jpg?itok=dzd08CWL)
![](/sites/default/files/styles/large/public/articleImage/1067/6.jpg?itok=RZrGZXkp)
![](/sites/default/files/styles/large/public/articleImage/1067/7.jpg?itok=fNz61Vij)
![](/sites/default/files/styles/large/public/articleImage/1067/8.jpg?itok=PIKHeJPW)
![](/sites/default/files/styles/large/public/articleImage/1067/9.jpg?itok=uwmerenv)
![](/sites/default/files/styles/large/public/articleImage/1067/10.jpg?itok=Jv6uy18E)
![](/sites/default/files/styles/large/public/articleImage/1067/11.jpg?itok=GZSEZpbp)
![](/sites/default/files/styles/large/public/articleImage/1067/12.jpg?itok=ev3dETPM)
![](/sites/default/files/styles/large/public/articleImage/1067/13.jpg?itok=JqAc3iSW)
![](/sites/default/files/styles/large/public/articleImage/1067/14.jpg?itok=w_A2Qrn0)
![](/sites/default/files/styles/large/public/articleImage/1067/15.jpg?itok=BecU_G1l)
![](/sites/default/files/styles/large/public/articleImage/1067/7.jpg?itok=fNz61Vij)