Szeptember 25-én pénteken néhány osztálytársammal és a testvéremmel elutaztunk Szombathelyre a Kutatók éjszakájára. Nagy Gábor tanár úr már az állomáson várt minket, és együtt mentünk el az egyetemre.
Tanár úr először bemutatta, hogy melyik épületben mi látható. Megbeszéltük, hogy mikor és hol találkozunk, és onnantól mindenki arra ment, amerre akart.
Testvéremmel együtt jártuk be a tanszékeket, ahol különböző előadásokat, kiállításokat lehetett meglátogatni. Testvéremet leginkább a makrogerinctelenek érdekelték és az ott lévő előadókkal beszélgetett. Mikroszkóp alatt különböző vízi állatokat lehetett látni és azokról beszélgetni. Mellettük érdekes kémiai kísérleteket is végeztek. Gimnazista diákok, például, kukoricakeményítőt és vizet kevertek össze és a reakciójukat mutatták be ütés és simogatás hatására. Én leginkább a zenei részen nézelődtem. Bemutatták, hogyan készül a hegedű, a zongora, a gitár, a dob, és ki is lehetett próbálni a különböző hangszereket.
Az aulában kémiai kísérletek folytak, valamint növényhatározás. Mindenféle növényt lehetett megnézni mikroszkóp alatt és kiderült, miért csíp a csalán és egyes növényekben mi a jó és rossz tulajdonság. Az őskori csontdarabok mai megfelelőiről is találtam kiállítást és előadást is. A gépészeti szakon pedig ki lehetett próbálni, például, a lufi fújó bokszot és csatlakozni lehetett a „keresd a labirintus végét” játékhoz.
Nagyon érdekes dolgokat láttunk, hallottunk. Megérte elmenni, mivel új tapasztalatokat, élményeket gyűjtöttünk.
Horváth Ildikó |