A Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár 2011 áprilisában egy több fordulóból álló olvasásnépszerűsítő versenyt szervezett általános és középiskolások számára.
A 11.B tanulóiból álló (Fülöp Csilla, Takács Anna, Dávid Ádám, Lónai Dorina) kis csapat „Charlie angyalai” néven nevezett a játékba. Az első két forduló feladatait már a múlt tanév végén, illetve a nyár folyamán megkapták, és határidőre meg is oldották azokat. A többi fordulót 2012 januárjáig minden hónapban egy-egy előadás kíséretében tartják meg.
A verseny lényege, hogy a szervezők mindkét korosztály számára összeállítottak egy-egy listát, amelyből választani kellett egy könyvet. A verseny első két fordulójában a feladatok még általánosan az olvasási szokásokról, illetve a listán szereplő könyvek szereplőiről, helyszínekről, a cselekményről szóltak.