Az 51. Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny Döntőjét 2019. április 5-7. között a Debreceni Egyetemen rendezték meg idén. Iskolánkat Gulyás Ferenc 9.A osztályos tanuló képviselte.
Debrecenbe utazni már maga egy kaland! Pedig végig a sztrádán döngettünk csúcssebességgel, de így is vagy öt óra az út. Az egyetem megtalálása sem volt gond, és mivel viszonylag korán érkeztünk, a regisztráció és a kollégiumi szállás elfoglalása is sima pipa volt (le a kalappal a szervezők előtt, mert zökkenőmentesen zajlottak az események a bejelentkezéstől a záróbankettig). Egy kis pihenő után a verseny megnyitóján találtuk magunkat, ahol (kicsi a világ) a rendezvény fényét igényes szaxofonjátékával színesítő Csejtei Tamás (egykori tanítványunk) üdvözölt és kívánt sok szerencsét a továbbiakhoz. Nagyon jólesett, főleg, hogy – tűt a szénakazalban – „kiszúrt bennünk” a közel ötszáz résztvevő közül. A megnyitón egy újabb gyöngyszemmel gazdagodhattunk, hiszen Kéki Sándor professzor úr kifejtette, hogy a töltött káposztával szinte minden kémiai folyamat magyarázható, és nem mellékesen mennyei finom! Ez utóbbival mélyen egyet tudtunk érteni a nyitóvacsora menüjét ízlelgetve.
Szombaton hosszú napunk volt. Hajnali ötkor keltünk, hogy a hat órára ígért reggelihez időben odaérjünk. Nagyon büszkék voltunk magunkra, mert odaérve sehol senkit sem találtunk. Aztán kisvártatva kiderült egy látszólag bezárt ajtóról, hogy beragadt (és a másik irányba nyílik)… Az írásbeli feladatsorral kezdtük a délelőttöt. A többes szám diáknak és tanárnak egyaránt értendő, mert a feladatlapok megoldásuk után kisvártatva már javításra kerültek. És csak jöttek, és csak jöttek… Csak egy feladat (termokémia), de százszor, és legalább öt különböző módon helyes végeredményre lehetett jutni, plusz még másik kettőn, amire a javítókulcsot kitalálók nem is gondoltak. Az írásbeli elméleti részből és számolási feladatokból állt. Első elméleti feladatként Than Károly „harkányi kénes hévvíz” vizsgálatát kellett értelmezni, aki nyelvújítás korabeli nyelvezetet használt értekezésében. Ki gondolná, ha a „tiszta szénéleget és felesleges kéngőzt gyengén izzó porczelláncsövön vezettem át” kitétel a CO + S = COS egyenletet jelenti (fordítom: a szén-monoxid kénnel gázfázisban egyesül, az karbonil-szulfidot eredményez). A többi 11 feladat (szervetlen és analítikai kémia, egy kis periódusos rendszerrel megbolondítva, hiszen ezévben 150 éves) kicsit túlzásnak tűnt 180 percre. Gondolták, hogy „rakjunk bele minden jót, mint a jó szaftos töltött káposztába”! Rövid ebédszünet után következett a laborgyakorlat. Itthon rágyúrtunk a sav-bázis titrálásra, és ennek meg is lett az eredménye, már ami a pontokat illeti. Végül a korcsoportban induló 64 diák közül az elméleti pontok alapján a 24., míg a laborpontok szerint a 9. helyezést, mindösszesen a 24. helyet sikerült „megcsípnünk”. Minden viszonyítás kérdése: ez nem a dobogó felső foka, de a vállalható középmezőny, figyelembe véve, hogy az elsők között csak budapesti, győri és miskolci elitgimnáziumok tanulói szerepeltek. Amíg vártunk a részeredményhirdetésre (a szóbelin résztvevők kiválasztására), a 150 éves periódusos rendszerről szóló előadást hallgathattuk meg. Rendkívül érdekes volt az elején, de a 250. diánál már egy kicsit fészkelódni kezdtünk a széken…
A szóbelire idén sajna nem jutottunk be (majd jövőre!), úgyhogy a frissítő alvás, az 5 órai ébresztő, a 6 órai reggeli után megújult erővel hallgathattuk meg vasárnap a – ki gondolná – periódusos rendszerről szóló kiselőadásokat. A kategóriánkból kiválasztott 6 legjobban teljesítő diák felelete vegyesre sikeredett, mert dacára annak, hogy előző nap hallhatták ők is a kétórás prezentációt erről a témáról, a teljesítmények között akadt kimagasló és kifejezetten gyenge is. Úgy tűnt, aki jó példamegoldó, az nem feltétlenül képes szóban is kifejezni magát.
Az eredmények összegzése után (a szünetet a fő épület aulájában limonádézással töltöttük Hajdu tanár úr nyomait keresve) következett a díjkiosztó (ebben sajna, nem voltunk érdekeltek), majd a zárófogadás. Mindent összevetve nagyon tanulságos volt ez a három nap.
Ezúton is szeretnénk megköszönni a szülőknek a támogatást, hogy ott voltak, amikor szükségünk volt rájuk!
Gulyás Ferenc 9.A osztályos tanuló és Takács Attila szaktanár |
Gulyás Ferenc 9.A osztályos tanuló megyei 1. helyezettként kivívta a jogot arra, hogy az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaversenyen részt vehessen az országos döntőben A döntőnek ebben az évben Debrecen városa ad otthont 2019. április 5–7. között.
Felkészítő tanár: Takács Attila
Gratulálunk és sok sikert kívánunk!
Az Irinyi János országos középiskolai kémiaversenyen az iskolai fordulóból (a megyében a legjobb eredménnyel) továbbjutott Gulyás Ferenc 9.A osztályos tanuló. A megyei döntőt 2019. 02. 28-án tartják.
Felkészítő tanár: Takács Attila
Jó versenyzést, sok sikert kívánunk!