Régi hagyomány, hogy az Öregdiákok Baráti Köre minden évben díjban részesíti az arra érdemes végzősöket. A díjat kiemelkedő tanulmányi és közösségi munkájáért Hajdu Sarolta 12.A, Király Panka 12.B, Böröndi Barbara 12.C és Gróf Alexandra 5/13. osztályos tanulók kapták.
Hajdu Sarolta példamutató magatartással és szorgalommal, jeles tanulmányi eredménnyel zárta gimnáziumi tanulmányait. Felsőfokú C típusú nyelvvizsgával rendelkezik angol nyelvből. Érdeklődése főként a biológia tantárgyra irányul. A 2018/19-es tanévben a Kitaibel Pál biológia versenyen megyei 6. helyezett lett. OKTV dolgozata a 11. és 12. évfolyamon is továbbküldhető volt a 2. fordulóba. Érdeklődik a fényképezés iránt, természetfotóival díjazott lett 2019-ben a Víz világnapja alkalmából rendezett fotópályázaton. Tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem biológus szakán szeretné folytatni.
Király Panka jeles tanulmányi eredménye mellett felsőfokú komplex nyelvvizsgával rendelkezik angol nyelvből.
A Bolyai Anyanyelvi Csapatversenyen az országos 7. helyezett csapat tagja. A Bábeli zűrzavar angol nyelvi projektversenyen a 2. helyezett csapat tagja.
A XIII. Országos Középiskolai Földtudományi Diákkonferencián Víz és környezet szekcióban 3. helyezést ért el, valamint megkapta a legjobb előadónak járó Előadói díjat is. A „Tiéd a Szó-Tár” nyelvi verseny regionális döntőjének győztes, és ezzel a döntőbe jutott csapat tagja. 6. helyezést ért el a Pázmány Bölcs-ÉSZ Tanulmányi Verseny Nemzetközi Tanulmányok szekciójának döntőjében.
Rendszeresen részt vett a Tinódi Atlétikai Kupán, kiváló sporteredményekkel büszkélkedhet.
Panka a Diákönkormányzat elnökeként az iskola közösségi életben fontos szerepet vállalt. A nagykövet iskola junior nagyköveteként aktívan részt vett a programhoz kapcsolódó konferenciákon, vitaversenyeken, vetélkedőkön. Fiataloknak szervezett EU-s konferenciák résztvevője volt Salzburgban és Münchenben.
A Budapesti Corvinus Egyetem International Relations karának hallgatója lesz jövő tanévtől.
A legkiválóbb végzős diákunk iskolánk egykori igazgatójának a nevét viselő Medvegy Antal díjat kapja. Az elmúlt tanév végén a nevelőtestület Gulyás Ferenc 12.A osztályos tanulót találta érdemesnek a díjra.
Feri a középiskolai évek alatt szép eredményeket ért el mind a sport, mind a reáltárgyak területén. A gimnáziumi tanéveket kitűnő tanulmányi eredménnyel fejezte be, az osztályközösség aktív tagja volt. Középfokú komplex nyelvvizsgával rendelkezik angol nyelvből.
Kémia, matematika és fizika tantárgyakból kimagasló eredményeket ért el.
Az V. Oláh György Országos Középiskolai Kémiaversenyen országos 9., az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaversenyen megyei 1., ill. országos 24. helyezést ért el. A Bolyai Matematika Versenyen, a Vas Megyei Középiskolai Fizikaversenyen, ill. a Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyen többször is dobogós helyeken végzett a megyében.
Az Alginit Team nevű csapat tagjaként a Miskolci Egyetem Földtudományi Kara által szervezett „Találd meg és formáld át a te nyersanyagod” elnevezésű országos versenyen 3. helyezést ért el, és részt vettek egy nemzetközi online konferencián a 2020/21-es tanévben.
Kiváló sportoló, karate-versenyek eredményes résztvevője, országos 3. helyezéssel büszkélkedhet.
Tanulmányait a Pannon Egyetem vegyészmérnöki karán folytatja.