Egy biológiai furcsaság figyelhető meg minden év őszén a Tinódi Gimnáziumban, hiszen ekkor találkozhatunk a legtöbb gólyával az iskolában.
A kilencedikeseket november 18-án avatták a felsőbb évesek hivatalos tinódis diákokká. A program a hagyományoknak megfelelően alakult. Az első három óra után a kilencedikesek bemutatkozó műsora következett. Azt gondolom, az idén is nagyon színvonalas produkciók születtek. Gólyáink kitettek magukért! Megmutatták, hogy tudnak zenélni, énekelni, táncolni, filmet forgatni, tanárokat parodizálni és ráadásul még szépek is! A műsorok után a felvonulással folytatódott a nap. A 10.C-sek által kitalált szerkók retrósak voltak. Gondolok itt a partiszemüvegre, trapéznadrágot helyettesítő pizsamára, vicces nyakkendőre, parókára stb. A kilencedikesek többsége nagyon komolyan vette a feladatot. Először kicsit megilletődötten léptek a színpadra, de később valódi bulit varázsoltak elénk. Az igazi élményt – legalábbis a felsőbb éveseknek – a várva várt, vetélkedőnek is hívható szívatás jelentette. A 10.B-sek jól kifőzték a feladatokat! Íme a receptjük! Főfogás: tágult tüdejű pirított gólya mézzel, desszertnek pedig tejszínhabba rejtett tic-tac, tojáshabbal. Elkészítés: 100 friss gólyából válassz néhány tucatot. Arcukat kend be vastagon mézzel, majd ping-pong labda segítségével tágítsd ki a tüdejüket. Közben figyelj a lisztpanírra. Lámpafénynél égesd őket kb. 10-15 percig. Tojáshabot vagy nyers tojást – nem spórolva – rétegezz a hajukra. Égő arcukat tejszínhabba mártva készíts nyálas cukorkát. Az így elkészített gólyát tálald jó zenére, nevetésre éhes felsőbb éveseknek. A siker garantált!
Az esti produkciók a szülők előtt már gördülékenyen mentek. Az avatást a 10.D-sek végezték, ahol kiderült az is, hogy az idei versenyt a 9.B-sek nyerték meg. A gólyanapot a gólyanapi buli zárta, amelyet sulirádiós team prezentált. A bulival többek szerint csak egy baj volt: túl rövid ideig tartott. Így telt a gólyanap, amelyre most újra egy évet kell várnunk.
Vígh Viktor DÖK segítő tanár |