2011-ben ismét meghirdette a GTTP nemzetközi pályázatát, melynek idei témája: "Fesztiválok a turizmus fejlesztésében". A tavalyi sikert megismételve ismét a Tinódi Gimnáziumból kerültek ki a magyarországi győztesek, név szerint: Gyuricza Vivien, Károlyi Bettina, Lónai Dorina és Fülöp Csilla. A nemzetközi prezentáción azonban csak két fő vehetett részt, végül Dorina és én képviseltük iskolánkat és országunkat Monacóban.
November 19-én a hajnali órákban kezdetét vette nyeremény utunk. A kezdeti álmosság után a repülés izgalma és szépsége egyből felébresztett minket és már alig vártuk, hogy megérkezzünk Nizzába, ahonnan vonattal jutottunk el Monacóba. Egy kisebb sétát követően a Le Meridien Beach Plazában találtuk magunkat, mely láttán elakadt a lélegzetünk. Csodálatos szobáink és a tengerre néző erkély teljesen lenyűgözött bennünk. A szombati nap az érkezésre volt szánva, még nem voltak programok, tehát elindultunk felfedezni Monacót. Csak kapkodtuk fejünket a szebbnél szebb dolgok láttán. A gyönyörű épületek, a luxusautók, a vakítóan kék tenger méltán tette Monacót híressé.
Vasárnapra már minden csapat megérkezett, így végre megismerkedhettünk a többiekkel is. A kezdeti bátortalankodások után önfeledten beszélgettünk egymással és együtt nézelődtünk Nizzában a szűk utcák boltjaiban.
Másnap a közös monacói városnézés volt soron, mely hasonlóan az előző naphoz, nagy sikert aratott. Kedden, illetve szerdán mutathatta be az összes csapat a prezentációját, hogy mivel is nyertek országukban. Kedden öt csapat bemutatóját tekinthettük meg, melyek között a miénk is helyet kapott. A témánk a sárvári Nádasdy Történelmi Fesztivál volt. Délután egy szállodalátogatáson vehettünk részt, ahol a szálloda életének minden részletébe belepillanthattunk a konyhától kezdve a luxuslakosztályokon át egészen a titkárságig. A szerdai napon a maradék hat csapat prezentációját néztük meg, nagyon sok érdekességet hallottunk a sokféle kultúráról. Ezen az estén egy díszvacsorán köszönthettük a monacói hercegség államminiszterét. Itt búcsúztattuk el Charles Petruccellit, a GTTP legnagyobb támogatóját, aki a Global Travel Services és az American Express elnöke és aki ebben az évben nyugdíjba vonul.
Ez az este méltó zárása volt e csodálatos öt napnak. November 24-én, csütörtökön sajnos el kellett búcsúznunk a helytől és újdonsült barátainktól. Mindketten úgy gondoltuk, hogy igazán maradhatnánk még pár napot, hetet, esetleg hónapot. Nehéz volt elköszönni, hiszen ez alatt a pár nap alatt egy összeszokott baráti társaság alakult ki. Nem könnyű elfogadni, hogy talán sosem látjuk viszont egymást. Szerencsére az internet segítségével kapcsolatban maradhatunk egymással. Reméljük, egyszer majd újra összesodor bennünket az élet.
Szeretnénk köszönetet mondani a GTTP szponzorainak, felkészítő tanárunknak, Vera néninek és iskolánk minden tanárának, akik hozzájárultak ahhoz, hogy életre szóló élményekben legyen részünk.
Fülöp Csilla 11.B osztályos tanuló |
Monaco 2011.11.23. |
Monaco 2011.11. 22. |
Our "last supper" in Monaco |
Walking in Nice 2011.11.20. |
Trip in Monaco 2011.11.21. |