"Színház mindig volt, van és lesz. Az élő szó és az élő megjelenés ereje az mindennél erősebb." (Mikó István)
A szombathelyi Weöres Sándor Színház az idei évre is meghirdette Ifjúsági Bérletét, mely 3 előadást tartalmaz, ára 5500,– Ft.
Az előadások hétköznap délután 15 órakor kezdődnek, de a pontos dátumok csak a bemutatók előtt néhány héttel derülnek ki.
Szombathelyre busszal utazunk, melynek költségéhez az Alapítvány is hozzájárul.
Jelentkezni a könyvtárban vagy az osztályfőnököknél lehet.
Mindenkit szeretettel várok!
Szijártóné Lepsényi Ildikó |
A FÖSVÉNY
komédia
Harpagon, "A Fösvény", Moliére komédiájának címszereplője magányos ember. Nagyon gazdag, de minden pillanatban retteg az elszegényedéstől. Egyedül felnevel két gyereket, egy lányt és egy fiút. Hogy miként maradt egyedül, nem tudjuk. Harpagon a megszállottságig fukar. Ennek a fukarságnak a történetéről sem tudunk semmit. Csak azt, hogy megmérgezi vele a környezetét és a gyermekeit. Harpagon fösvénysége kínosan komikus, bosszantóan értelmetlen.
A gyerekek eladósorba kerülnek, és Harpagon ebben is pénzt lát. Nem érdeklik az érzelmek, pánikszerű kíméletlenséggel árusítaná ki a gyermekeit, dús hozományt és magasabb társadalmi státuszt remélve. A gyerekek azonban mást akarnak. Mást szeretnek. Itt kezdődik a dráma és a komédia. Harpagon, ez a "selfmade2 ember, mindenkire és bárkire lő, akiről úgy véli, az útjába áll, vagy pénzére hajt. Megszokta, hogy rafinériája és bulldózer energiája előtt nincs akadály.
A gyermekek azonban ellenállnak, és a harc a vagyonért és a szabadságért egyre elkeseredettebbé, már-már abszurddá válik. Harpagon, hogy akaratának ellenszegülnek, groteszk bosszút forral, bizarr manőverekbe fog. Kapcsolatait a haszon koordinátarendszerében éli meg. Mert nem találkozott még a szerelemmel… vagy elfelejtette. Vagy kitörölte. Mert pénzben méri az életet. Akárcsak Kurázsi mama.
Apokaliptikus áriája a vagyona elvesztéséről torz nyüszítés a fülnek, melyet a kárörvendő környezet hahotája kísér.
HAT SZEREPLŐ SZERZŐT KERES
színmű
A színpadon egy francia vígjáték próbája közben egy rejtélyes család kísértetként lép a színészek közé. Szerzőt keresnek. Befejezetlenül hagyott történetük végére szeretnének pontot tenni. Egymást túlbeszélve mesélik drámájukat, miközben egyre valóságosabbá válnak. A kialakuló zűrzavarban az igazgató és színészek tehetetlenül sodródnak az árral, a szereplők átveszik az irányítást, belőlük készül az előadás. A család szereplői tragédiájukba ragadva próbálják saját igazságukat bizonygatni. Határaikat feszegetve keresik a kiutat a feloldás felé. Összemosódik a realitás szikársága és az emlékezés misztikus homálya a színpadon. Pirandello drámája az életből táplálkozik. Azt az egyszerű kérdést boncolja, hogy saját életünket mi alakíthatjuk vagy csak egy ránk osztott szerepet játszunk születésünk pillanatától.
VESZTEGZÁR A GRAND HOTELBEN
zenés vígjáték
A bubópestis miatt blokád alá kerül a jáva szigeti Grand Hotel, a trónörökösök és szállítmányozók, primadonnák és szélhámosok kedvenc nyaralóhelye. A közelgő monszun és a szezonvég ellenére a trópusi szállodában izzanak az események: elindul a hajsza a Banánoxid vegyi képletének megszerzéséért, egy szerzetes gyilkosának megtalálásáért és a komplett szállodai bevétel visszaszerzéséért. Mindeközben szól a Lagonda blues, pizsamás és csuhás férfiak felváltva kergetik egymást, és hiába hangoztatják újra és újra, senki se őrzi meg a nyugalmát. Darvas Benedek könnyed zenei világával és Varró Dániel virtuóz dalszövegeivel elevenedik meg Rejtő Jenő népszerű regénye ebben az egyedülálló zenés színházi előadásban.