Tudom, tudom, nem nagy ügy. Forgattunk már, és forgatni is fogunk. Mégis érdekes volt látni, hogy alakul a semmiből a bemutatkozó kisfilm. A Magyarországi Diáklaborok Egyesületének honlapjára készül ez a kis szösszenet, amelyben iskolánk biolaborját mutatjuk be.
Mindent összevetve: a filmezés nehéz fizikai munka. Hússzor felolvasni a súgógépről ugyanazt a szöveget, miközben már görcsöl az ember gyermekének a lába…
A felvétel során a 11. természettudományos fakultációs diákjaink bemutatták vegykonyhánk érdekességeit: robbantottunk kávéspoharat, lobbantottunk metánhabot, pörgettünk ventilátort etanol tüzelőanyagcellával, gyűjtöttünk, értelmeztünk élettani mutatókat számítógépes adatgyűjtővel.
Érdekes volt nézni, hogyan dolgozott Rabi Sándor, az Innopod Solutin Kft. szakmai vezetője, szervezetfejlesztési tanácsadója. Lenyűgöző volt a türelme, hozzáértése. Sajna, szükség is volt rá, mert sokat bakiztunk.
Kíváncsian várjuk a kész klipet!
Takács Attila |
A kisfilmben elhangzó szöveg:
Sok szeretettel üdvözlünk Benneteket a Sárvári Tinódi Gimnáziumban, ahol a High-tech Biolabor működik! Kövessetek, megmutatjuk birodalmunkat!
2013-ban kezdtük működésünket, azóta tartunk városunk és járásunk általános iskoláinak laborgyakorlatokat. Természettudományos tudásközpontként, akkreditált kiváló tehetségpontként segítjük az általános és középiskolás korosztály STEM szemléletformálását. Iskolánk a Magyarországi Diáklaborok Egyesületének alapító tagja, és a Selye János Diáklaborhálózatának is részese 2023 óta. Profilunk a biológia és a kémia. Kínálatunkban szerepel a „Sárvár vár” projekt: a Barbás György Műszaki Szakképző Iskolával, a Sárvári Turisztikai Technikummal, a Nádasdy Ferenc Múzeummal, valamint a Kereskedelmi és Hitelbankkal együttműködve tartunk komplex, élményközpontú foglalkozásokat. A helyi iskoláknak biológia és kémia laborórákat is szervezünk, valamint délutáni szakköröket is tartunk.
Biológia tudományterületen nyerők vagyunk a megújuló energiákat bemutató foglalkozások terén, valamint az élettani paraméterek számítógépes adatgyűjtőkkel történő megfigyelésében. Ezekre tananyagot fejlesztettünk, és a Sárvár vár program kínálatában is szerepeltetjük.
Két különleges eszközt szeretnénk bemutatni nektek: a NeuLog dataloggert és az etanolos tüzelőanyagcellát.
A modulárisan csatolt érzékelőkkel a számítógépes adatgyűjtő egyidőben tudja fogadni és láthatóvá tenni szervezetünk számos élettani folyamatát: a testhőmérsékletet, a pulzust, a szív elektromos jeleit (EKG).
Az etilalkoholos tüzelőanyag cella a karbonsemlegesen előállított etil-alkohol eloxidálásával állít elő egyenáramot. Bár ennél az eszköznél ez meglehetősen csekély, de láthatóan meghajtja a ventilátor lapátokat. Sok kicsi sokra megy...
Nem vegyészeket képezünk, de igyekszünk minél látványosabbá tenni foglalkozásainkat. A Sárvár vár „Huszárvágás” projektjében a karbidágyú működésével ismertetjük meg az érdeklődőket. Hasonló, könnyen kivitelezhető és látványos kísérlet a metánhab lobbantása. Kísérleteinket sorbafűzve szabadulószobát alakítottunk ki a laborban „A biolabor szelleme” címmel.
Ha felkeltettük az érdeklődésed és szeretnél elmerülni komplex foglalkozásainkban, itt a helyed. Munkáinkkal a https://www.sarvaritinodi.hu/palyazatok/selye-janos-diaklaborhalozat honlapon találkozhattok, illetve a takacsa@sarvaritinodi.hu címen várjuk az érdeklődésetek, mert Sárvár vár!