Február 27-én online konferencián vettünk részt: a 34. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia szervezői már arra gondolva, hogy ötletünk termékké válik, továbbképzést tartottak a szabalmi jog témájából.
Biolabor szakkörös pályázónk, Járomi Levente először a Selye pályázaton elnyert LSK interaktív vizuál-kollaborációs és videokonferencia ökoszisztéma segítségével próbált kommunikálni, de ennek kifinomult rendszere a háttérzajokat annyira kiemelte, hogy áttértünk a mezei laptopra.
A továbbképzés során kiderült, hogy mi a különbség a címben felsorolt fogalmak között, mennyi a szerzői jog elévülési ideje (70 év), ezen kívül szó esett még jó néhány nagyon hasznos gyakorlati kérdésről is (de sajna, ezekről nem tudósíthatunk, mert titok).
Szempillantás alatt elrepült az idő. Az egyik kolléga záróakkordként elárulta, hogy találmányával már eljutott eddig a stációig: szabadalmi beadványt fontolgat. "Ez már valami!", gondoltuk kicsit irigykedve.
Takács Attila
biológia-kémia szakos tanár
