Egy kicsit borongós őszi napon, november 5-én felkészítő tanárunkkal, Vígh Viktor tanár úrral elutaztunk Miskolcra, hogy részt vegyünk a III. Földtudományi Diákkonferencián, a Miskolci Egyetemen. A konferencia szekcionált volt, amelynek témái a geológiához, vagyis a földtanhoz kapcsolódtak. Az előadások egy kis teremben, egyetemi előadókból álló zsűri előtt zajlottak. Két-két fős csapatokban indultunk. Bódi Dorina és Németh Veronika pénteken az energia, környezetvédelem szekcióban vett részt, ahol hat másik csapattal mérhették össze tudásukat. A választott témájuk címe: Sárvár megújuló energiaforrásai. Az előadás Sárváron és a szűkebb környezetében előforduló zöldenergiák (geotermikus, szél-, víz-, nap-, bioenergia) hasznosíthatóságának problematikáját elemezte. Ezzel a prezentációval elnyerték a Magyar Szélenergia Társaság különdíját, amely tartalmazott egy kis szélerőmű makettet, két könyvet Magyarország szélerőműveiről, valamint egy emléklapot. Tamics Beatrix és Sinka Anikó szombaton, a kőzettan, földtan, csillagászat című szekcióban szerepelt, ahol szakmailag nagyon magas színvonalú előadások hangzottak el. A prezentációjuk címe: Alginit, a sokarcú olajpala. Az előadásból kiderült, hogy a Gérce mellett bányászott ásványi nyersanyag sokféle hasznosíthatósága ellenére (talajjavítás, állattenyésztés, környezetvédelem, gyógyászat) még a Sárvár közelében élők körében is csak kevésbé ismert. Itt nem sikerült komolyabb eredményt elérniük, de hazavihettek egy emléklapot. A zsűritagok nagy érdeklődéssel fogadták a projekteket és a csapatok nagyon jól érezték magukat a konferencián. Mindkét nap reggel mentünk be az egyetemre és este hét körül kerültünk vissza a miskolctapolcai szálláshelyünkre, így sajnos a híres barlangfürdőt nem állt módunkban kipróbálni. Az estéink ugyanakkor nem csak a készülésről és a pihenésről szóltak, hanem próbáltuk minél színesebbé tenni azokat egy kis beszélgetéssel, vagy főzőcskézéssel.
Összességében elmondható, hogy bár fárasztóak voltak ezek a napok, és nagyon sokat tanultunk a konferenciából, mégis nagyszerűen éreztük magunkat. A vonaton visszafelé arról beszélgettünk, hogy szívesen részt vennénk a következő években is ilyen jellegű diákkonferenciákon. Végül, de nem utolsósorban e cikk segítségével is szeretnénk megköszönni Vígh Viktor tanár úrnak a felkészítő munkáját!
Bódi Dorina 10.A, Németh Veronika 10.A, Tamics Beatrix 10.B, Sinka Anikó 10.B
osztályos tanulók