Farkas Gergő az ozorai országos döntőn

Farkas Gergő 12.A osztályos tanuló részt vehet a IV. Illyés Gyula Nemzetközi Vers- és Prózamondó Verseny országos döntőjén, melyet 2010. november 5-6-án Ozorán rendeznek.

November 6-án, szombat reggel 8: 00-kor, a megbeszélt találkozóhelyről megindult – a korántsem titkos – missziónk, az Illyés Gyula V. nemzeti vers- és prózamondó verseny országos döntőjére. A pihentető utazás után megérkeztünk Ozorára, ahol is az ozorai idősek otthonának ebédlőjében gyülekeztek már a lelkes résztvevők. A szokásos formaságoknak eleget téve újra egyeztettük a verseket, azonosító kártyát kaptunk, majd elfoglaltuk a szállást, ahová kedves, áldozatkész szállásadóink kísértek minket. Délben vendéglátóink ebéddel kedveskedtek nekünk. Majdan eljött a várva várt, remélt és félt időpont: 2 óra. Megkezdődött a verseny, amelynek színhelyéül az ozorai Pipo Várkastély szolgált.
29-en vettünk részt ezen az igen nehéz döntőn. Rendkívül szoros volt a mezőny, nagyon tehetséges szavalókkal volt szerencsém együtt versenyezni. Rendkívüli és felemelő szavalatokat hallottam. Megtisztelő volt számomra a részvétel. Este fél kilenc táján a zsűri közzé tette a verseny eredményét. A fárasztó nap után ínycsiklandó vacsorával vártak minket. Majd utána következett a szabad esti program: ki aludni tért, ki sétálgatott a faluban… Másnap kora reggel (7 óra körül) keltünk és a jól megérdemelt reggelinket elfogyasztottuk, majd a gyülekezési pont felé vettük az irányt. Busszal elvitték – immáron kis – csapatunkat Illyés szülőfalujába: Rácegrespusztára, ahol megkoszorúztuk a kopjafát, amely a szülői ház helyén áll. Megtekinthettük egykori iskoláját, a mai Illyés Gyula Iskolamúzeumot. Visszafelé megálltunk Pálfán, ahol is az ottani polgármester vendégei lehettünk egy nagyon ízletes ebéd erejéig. Majd utána visszaindultunk Ozora felé. Sikerült életre szóló barátságokat kötni, legalábbis megalapozni több kapcsolat létrejöttét, felejthetetlen élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodnom.

A felkészítő tanárom: Nagy Péterné, Erika tanárnőnek és a Jóistennek is csak ezerszer megköszönni tudom, hogy lehetőséget adtak, hogy eljussak ide. Végül nagyapámtól hallott latin közmondással búcsúztam Ozorától:

„Per angusta, ad augusta.” (Szűk utakon lehet eljutni a csillagokig)