2011. január 5-én a Tinódi Gimnázium dísztermében „Bejártuk a világot” címmel angoltanáraink és diákjaink tartottak sikeres képes élménybeszámolót, melyen az USA-ban, Kanadában és Wales-ben tett kirándulásaikról meséltek.
Kovács Beáta tanárnő elhozta 3 diákját azok közül, akikkel az őszi szünetben látogatott el Wales-be. Hajas Bálint, Kasza Patrícia és Németh Eszter egy rendkívüli angol órában is részesítette a hallhatóságot, mivel angolul adták elő mondanivalójukat. Sok egyéb érdekesség mellett hallhattunk Wales természeti szépségeiről, fontos szimbólumairól, híres embereiről, a welszi bárdokról és arról, hogy milyen fontos szerepet játszik az ottani emberek életében a zene és a költészet. Ennek illusztrálására Takács Anna felolvasta Dylan Thomas egy versét, melyet Fülöp Csilla magyar fordításban is elszavalt.
Molnár Barbara egykori diákunk tavaly nyáron az USA-nak a kanadai határhoz közeli részén egy gyerektáborban dolgozott 8 héten keresztül, ahol a konyhai háttérszemélyzet tagja volt. Bár nagy bátorságra volt szüksége ehhez a kalandhoz, rengeteget fejlődött az angol tudása, remek barátokra tett szert a soknemzetiségű közösségben, melynek gyakorlati hasznaként vendégül láthatja őket Magyarországon, ill. ő is ellátogathat majd hozzájuk. Végül, de nem utolsósorban a megkeresett pénzből két hétig utazgatott a keleti parton.
Harmadik előadónk, Sárvári Anita tanárnő kanadai nyaralásának emlékeit foglalta össze gyönyörű képek segítségével. Próbálta érzékeltetni e távoli és talán kevésbé ismert ország elképesztő méreteit és bemutatni természeti kincseit, de részletesebben Ontario állam, Torontó és a történelmi főváros, Ottawa műemlékeiről, az itt élő emberek életkörülményeiről hallhattunk.
Egy kis szünet után, melyben süteménnyel és meleg teával kínáltuk a város általános iskoláiból érkezett vendégeinket és a szép számban megjelent Tinódis érdeklődőket, Hevér Mihályné igazgatónő tartott élvezetes előadást New York-ról. Személyre szabott helyi idegenvezetője (testvére) segítette abban, hogy a népszerű és kevésbé ismert helyeket felkeressék és megörökítsék a filmekből is ismerős helyszíneket. Érdekes volt látni a felhőkarcolók mellett megbújó, „európai” szemnek megszokott két-háromszintes épületeket, ill. azt az intenzív törekvést, hogy a betonrengetegbe becsempésszék a természetet parkok és rengeteg virág segítségével.
Képek az eseményről |