Október utolsó hetében zajlottak le a Gárdonyi Géza Általános Iskolában és a Tinódi Gimnáziumban a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) újabb fordulói. A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző kampány uniós forrásokból valósul meg.
A pályázati feltételeknek megfelelően ezúttal az 5-7-es és a 9-10-es osztályok voltak a kampány célközönsége. Mindkét napi program hasonló forgatókönyv alapján játszódott le.
Az első órában az Otthonunk c. filmet nézték meg a diákok. A film társproducere a híres filmrendező Luc Besson, a rendező Yann Arthus-Bertrand. A film egy csodálatos képköltemény a bolygónkról és annak törékeny egyensúlyáról, amelyet a világ több mint 50 országában forgattak.
A film megnézése után a diákok szakemberek és pedagógusok által vezetett, úgynevezett feldolgozó órákon vehettek részt. Ezeken a rendhagyó órákon a tanulók kisebb csoportokat alkotva az ökológiai lábnyom számításával, a fair trade kereskedelemmel, a hulladékok használati és dísztárgyakká történő átalakításával, valamint Sárvár fenntarthatósági vizsgálatával foglalkoztak. A differenciált csoportmunka, a tapasztalati úton történő tanulás, a gyakorlati foglalkozás, a projektmunka és drámapedagógiai módszereket felvonultató órákat a diákok nagyon élvezték, munka közben pedig magyarországi származású 100%-os bio almalevet és teljes kiőrlésű pogácsát tízóraiztak.
Az utolsó órában zajlott talán a legfontosabb esemény: a tanulók egymásnak mutatták be projektjeiket és elmesélhették mindazt, amit délelőtt tanultak.
Bár a tanórák keretein belül a diákok több tantárgy tanulása során találkoznak a fenntarthatóság problémájával, mégis jó, ha néha más szemszögből, más módszerekkel, más szájából is hallják ugyanazokat a gondolatokat. Azt gondolom, így jobban rögzülnek az információk, melyek később remélhetőleg felelősségteljes cselekvéssé alakulnak.
Vígh Viktor |
Fényképek |