Műveltségi vetélkedőről
Az osztályok idén is összemérhették tudásukat a műveltségi vetélkedő keretében. A három forduló alatt sok érdekes feladatot sikerült (többé-kevésbé) megoldani.
Az első fordulón az angol és német nyelvekhez valamint nyelvterületekhez kapcsolódó feladványokon törhettük a fejünket. A második megmérettetésen a művészetek világában barangolhattunk. A kreatívabbak nagy örömére még festményeket is megjeleníthettünk, a végeredmény gyakran elég mulatságosra sikeredett… Szóval mozogtak a rekeszizmok!
A harmadik és egyben utolsó forduló idén is talán a leggondolkodtatóbb feladatokat tartogatta, ugyanis a sokak által, „nemszeretem” reáltantárgyak kerültek terítékre. A fordulók legjobb három helyezettje idén is elmajszolhatta tudása édes (és kalóriadús) gyümölcsét. Az összesített végeredmény szerinti legműveltebb három csapat (13. A 181 p., 12. B 164,5 p., 11. A 164 p. ) díja pedig egy egynapos kirándulás Mosonmagyaróvárra és Győrbe, melyen remélhetőleg még átfogóbb és mélyebb műveltségre tesznek szert a diákok.
Megmondja Zsófia |
A műveltségi verseny kirándulása
Április 21-én csodálatos napsütésben indultunk útnak a három győztes osztály csapatával. Viszonylag rövid buszozás után megérkeztünk Mosonmagyaróvárra, ahol egy fagyizással egybekötött sétát tettünk belvárosban. Természetesen elmentünk a várba is, ahol jelenleg a Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara található. A következő megállónk során a bélletes kapuzatáról híres lébényi Szent Jakab templomot nézhettük meg idegenvezető segítségével. Végül Győrben álltunk meg, ahol a diákok a szabadprogramot kaptak.
Összességében elmondható, hogy a műveltségi verseny és a kirándulás is nagyon jól sikerült! A hagyományokat követve 2009-2010-es tanévben is lesz műveltségi verseny, akik lemaradtak a győztes helyekről jövőre újból harcba szállhatnak!
Vígh Viktor |
Műveltségi verseny |