Okszana Bucskovszka, az ukrajnai osztrozi egyetem másodéves nemzetközi tanulmányok szakos hallgatója az AISEC Szakmai Gyakornoki Program keretében került Magyarországra és 6 hetet töltött a Tinódi Gimnáziumban.
Az AIESEC egy nemzetközi szervezet, amely lehetőséget ad a világ 111 országában a felsőoktatásban tanuló hallgatóknak, hogy felfedezzék és fejlesszék a bennük rejlő képességeket, készségeket, találkozzanak egymással, miközben olyan projektekben vehetnek részt, amelyek pozitív hatással vannak a gazdaságra és a társadalomra. Legfontosabb célja, hogy nemzetközi gondolkodású és felelős fiatalokat képezzen. Munkájuk segít a kölcsönös megértésben és társadalmi kapcsolatok kiépítésében a világ polgárai között.
Okszana önkéntes munkáját az oktatás területén végezte. Érkezése után azonnal beilleszkedett az iskola életébe: elsősorban nyelvi órákon vett részt, de helyettesítőként történelem és földrajz órákat is tartott. A diákok érdeklődve hallgatták, amikor az ukrán szokásokról, iskolarendszerről, földrajzi adottságokról, az ukrán nyelvről mutatott be prezentációikat.
19 évesen rendkívüli módon megfelelt az elvárásoknak. Pontosság, határozottság, magabiztosság, jó előadó készség jellemezte. Felkészülten érkezett az órákra és ügyesen használta a modern technikai eszközöket. Diákjaink gyakorolhatták az angol nyelvet, hiszen Okszana bármilyen témáról szívesen kommunikált velük.
Készségesen tett eleget a tanárok vagy diákok délutáni meghívásainak, legyen szó röplabda edzésekről, az énekkarosok koncertjéről, a múzeum, az arborétum vagy a színjátszó csoport próbájának meglátogatásáról. Sárvár megismerésen túl eljutott a környező városokba, Sopronba, Kőszegre, Győrbe, Szombathelyre, hogy a magyar történelmi és kulturális értékeket is megismerhesse.
A tanárok és diákok egyaránt élvezték barátságos, vidám természetét. Mindannyian nyitottabbá váltunk Ukrajna és az ukrán nép iránt. Kedvességével és folyékony angol tudásával sok barátot szerzett. Reméljük, tanulóink is értékelték, hogy a gyakorlatban próbálhatták ki, mennyire képesek alkalmazni az angol órákon megszerzett tudást.
Kovács Beáta és Némethné Rádl Krisztina |