Magyarország húsz évvel ezelőtt lett az Európai Unió tagja, iskolánk pedig immár négy éve tagja az EPAS-iskolák közösségének, melynek részeként minden évben szervezünk egy tematikus napot, melynek célja, hogy iskolánk diákjai minél több információt szerezhessenek az Európai Unió működésével kapcsolatban.
Az Európa-napot idén az utolsó tanítási héten tartottuk. A nap elején három élménybeszámolót hallgathattak meg diákjaink az Erasmus+ pályázat keretében elnyert utazásokról: tanulóink a spanyolországi Valenciában és az ausztriai Admontban tölthettek egy-egy tartalmas hetet, Vigh Viktor és Haraszti Zsolt tanár úr pedig Finnországban ismerkedhetett az ottani iskolarendszerrel. Az előadások után kis szünet következett, melynek része volt egy osztályok közötti rövid vetélkedő is: az EU-val kapcsolatos teszt mellett az elhangzott előadásokhoz kapcsolódó kérdéseket kellett megválaszolniuk a gyerekeknek. A versenyben három osztály is nagyszerűen teljesített, egyforma pontszámot szerzett a 10.A és a 11.A, a 11.B osztály csak a gyorsaságával előzte meg őket.
A nap második felében Dr. Ferkelt Balázs (Team Europe Direct tag, egyetemi docens a Budapesti Gazdasági Egyetemen) tartott előadást az Európai Unió aktuális kérdéseiről, működéséről, a választásokról, az euróövezetről, a Schengeni Egyezményről és a fiatalok lehetőségeiről. Segítőtársai, Horvát Lilla és Merza Zsófia (mindketten a BGE KKK nemzetközi gazdálkodás szakának hallgatói) meséltek a DiscoverEU keretében tett utazásukról és az unió nyújtotta lehetőségekről. A délelőtt egy rövid Kahoot-vetélkedővel zárult.
Csejteiné Libricz Henriett |