Képek |
„A világ másik felén” címmel Tóth János, a gimnázium egykori tanárának, volt munkatársunk élménybeszámolóját hallgathattuk meg a díszteremben február 9-én. A fényképekkel illusztrált, harmincöt napos utazás Ausztrália gyönyörű tájait érintette. A tanár úr, saját bevallása szerint, „világcsavargó”, és feleségével, aki szintén iskolánk kiemelkedő tanáregyénisége volt, egy rokoni meghívásnak tett eleget, amikor tavaly ősszel, ami Ausztráliában tavasz jelentett, ellátogatott a kenguruk földjére. 45.000 km utazás után elmondhatják, hogy a világ egy ősi, különleges földrészén jártak.
A beszámoló elején Ausztrália történelméről tartott tanár úr érdekes órát, mely kimerítően, részletesen vázolta a múltat, az élet indulásának nehézségeit, a bennszülöttek sorsát, akiknek leszármazottai közül néhányan ma is megjelennek a nagyvárosokban. Majd a jelenről és az átélt élményekről láttunk gazdag képanyagot, mely a házaspár részletes megfigyeléseit idézte fel. Felejthetetlen fotókat láthattunk a földrész közepén elterülő Urulu hegységről, a „szent hegyről”, mely vörös színben pompázik, kiemelkedik az őt körülölelő kopár és élettelen világból. A házaspár, szokásához híven, nem sajnálta az energiát, és egy „könnyű” sétával körbesétálták a hegyet 9 km-es körben, megmásztak kisebb csúcsokat. Egyetlen vad, élő kengurut látott tanár úr a buszból, egyébként a társait és pl. krokodilokat inkább állatvédő parkokban fedezhettek fel. Sydney-ben és a többi nagy városban megkeresték azokat a különös helyeket, zugokat, egy- egy szép növényt, parkot, amelyekkel itthon esetleg csak virágboltban találkozhatunk. Rácsodálkozhattak a tengerre, a szörföző diákokra, akiknek természetes, hogy iskolai keretek között felkínálják e sportág oktatását. Láthattuk, hogy egyenruhában járnak iskolába a diákok, és így is csinosak, vidámak, kiegyensúlyozottak voltak, mint általában az ausztrál emberek.
A kimerítő előadás alatt a hallgatóság finom süteményeket fogyaszthatott, kérdéseket tehetett fel az előadónak. Köszönjük tanár úrnak és feleségének az őszinte és „csábító” képeket! Mindenki arcán öröm volt, amikor elköszönt az előadótól. Várjuk őket vissza!