Az idei tanév is rengeteg lehetőséget biztosított a sportolásra, a szabadidő hasznos eltöltésére. A Tinódi Gimnázium Diáksport Egyesülete szervezte az iskola verseny- és szabadidősportját. A kézilabda, kosárlabda, röplabda, labdarúgás sportcsoportokban aktív és lelkes munka folyt, ennek eredményeként csapataink az idén is sok kiváló eredményt értek el, mindezek mellett versenyeket is rendeztünk. A a heti 5 óra testnevelés bevezetése ( a 9. évfolyamon) mellett hangsúlyt kapott az egészséges életmódra nevelés, természetesen nem megfeledkezve az eredményes versenyzésről. Az idei évben atlétika, kosárlabda, és kézilabda sportágakban is nagyszabású kupákat rendeztünk. Ezen sokrétű szakmai munka eredményeként az idén is született kiemelkedő siker az iskolai sportéletben. Fiú kézilabdázóink az országos döntőbe jutottak, ahol a 24 csapatból az előkelő 7. helyen végeztek.
Kosárlabda
A kosárlabdázni vágyó fiúk számára a Tinódi DSE nyújtott edzés- és versenyzési lehetőséget. Az V. és VI. korcsoportban indultunk a diákolimpián, de nem sikerült a selejtezőből a megyei döntőbe jutni. Sportcsoport vezető: Haraszti Zsolt
A leányok sem maradtak kosárlabda nélkül, ők tömegsport keretében játszhatták ezt a játékot. Sportcsoport vezető: Németh Henriette
Röplabda
Dinamikusan fejlődik iskolánkban a röplabdázás, mára már nemcsak a leányok, hanem a fiúk is szívesen edzenek, versenyeznek ebben a sportágban. Mindkét csapat elindult a Megyei Amatőr Diákolimpián. A fiúk nem jutottak a selejtezőből a megyei döntőbe. Leány csapatunk viszont a megyei döntőbe jutott és ott a harmadik helyen végzett. Sportcsoport vezető: Horváthné Tischler Noémi
Labdarúgás
Iskolánk fiú labdarúgói két kategóriában versenyezhettek az idén: teremlabdarúgás és kispályás amatőr labdarúgás kategóriában (NB játékengedéllyel nem rendelkezők játszhattak ebben a kategóriában). A középiskolák számára nagypályás labdarúgó bajnokságot nem rendeztek. Teremlabdarúgóink a selejtező megnyerése után a megyei döntőbe jutottak, ahol a 4. helyen végeztek. Amatőr kispályás labdarúgásban a selejtezőben sajnos elvérzett a csapat. Sportcsoport vezető: Haraszti Zsolt
Kézilabda
Leány és fiú csapatot is versenyeztet iskolánk. A sportág mindkét nem számára nagyon népszerű, sokan járnak edzésre és szívesen versenyeznek iskolánkban és iskolán kívüli társadalmi sportegyesületekben is. Leány csapatunk az idei évben a megyei diákolimpián a 3. helyen végzett. Fiú csapatunk az amatőr ( Magyar Kézilabda Szövetség versenyengedélyével nem rendelkezők) diákolimpián indult, ahol az idén is megnyerte a megyei döntőt. Így jogot szerzett a Pécsett megrendezésre került országos döntőben való részvételre. A döntőn a fiúk óriásit küzdöttek és jó játékkal a 24 csapatos döntő 7. helyén végeztek.
A versenyzés mellett lehetőségeinkhez képest próbáltuk a versenyszervezésben, versenyrendezésben is a lehető legtöbbet nyújtani. Így az idei évben is 3 nagy versenyt szerveztünk.
Az őszi szezon nagy rendezvénye és versenye a hagyományos Tinódi Atlétika Kupa Pünkösthy Huba emlékverseny, amely csapat és egyéni verseny is. A helyszíne Szombathelyen a Sugár úti Atlétikai Centrum. Ez a verseny ma Vas megye legnagyobb középiskolás atlétika versenye. A hagyományosan október 2. hetében megrendezett versenyen az időjárás részben kegyeibe fogadta a 16 iskolából érkező közel 350 versenyzőt, azaz eső nem esett, de hideg, őszies időben versenyeztek a diákok. A versenyen képviseltette magát az admonti Stift gimnázium is, így az idén is nemzetközi versenyt rendeztünk. Csapatversenyben iskolánk tanulói mind a fiúknál mind a leányoknál a 4. helyen végeztek. Egyéni eredmények a jegyzőkönyvben találhatók.
A téli szezonban kézilabdában rendeztünk 8 középiskolás csapattal (4 fiú és 4 leány) kézilabda tornát, amely jól szolgálta a felkészülést a közelgő diákolimpiára. A helyi csapatok kitettek magukért és mindkét kategóriában itthon tartották a kupát.
A tanévet egy nagyszabású kosárlabda kupával zártuk, amely méltó befejezése volt az idei versenyszezonnak és jó alkalom, hogy elbúcsúzzunk végzős kosárlabdázóinktól. A torna végeredménye: 1. hely Tinódi Gimnázium, Sárvár, 2. hely Berzsenyi Gimnázium, Celldömölk, 3. hely Sárvári Kosárlabda Klub Utánpótlás, 4. hely Jurisich Gimnázium, Kőszeg.
A versenysport mellett nagy hangsúlyt fektettünk az egészséges életmódra nevelésre is. Ezen foglakozások, játék- és tömegsport órák a szabadidő hasznos eltöltésén túl segítették az egészség megőrzését, a testnevelés órákon tanultak gyakorlását, ill. magasabb szintű elsajátítását. Ezek keretében zajlottak a méltán népszerű osztálybajnokságok (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, kézilabda), amelyek nagy létszámban mozgatták meg a tanuló ifjúságot. Lehetővé tették olyan sportismeretek oktatását, amelyek iskolánk falai között nem oktathatóak, de a szabadidő hasznos eltöltésében segítenek: így itt került sor a 9. évfolyam úszásoktatására, aerobik óráira, játékóráira, ahol nemcsak a már ismert sportjátékokkal, hanem a tenisszel és a tekével is megismerkedhettek a diákok.
A téli időszakban az idén sem maradt el az admonti sítábor. Azonban az idei sítábor egy különleges programot is tartogatott tanulóinknak. A hét zárásaként ellátogathattunk Schladmingba, ahol 2 héttel azelőtt a sívilágbajnokság zajlott. A nagyon hosszú és kitűnően karbantartott világbajnoki pályákon síelhettek egy napot tanulóink. Ugyanazokon a pályákon csiszolták tudásukat, amelyeket pár nappal azelőtt a televíziós közvetítések alkalmával megcsodáltak.
Az idén sem maradt el a hagyományos egészségnapok program, ahol 3 napig a városunkban rendelkezésre álló, elsősorban a nyári szünetben is űzhető sportágakkal ismerkedtek a tanulók. A tanév utolsó napjai az egészséges életmód, a szabadban és a strandon űzhető sportágak jegyében zajlottak a sárvári Tinódi Gimnáziumban. A már második alkalommal megrendezett programon az a cél vezérelt bennünket, hogy olyan lehetőségeket, tevékenységeket kínáljunk tanulóinknak, amelyek szabadidőben, baráti körben is űzhetőek, a program maga pedig alkalmazkodjon a helyi lehetőségekhez.
2013. június 12-én a program helyszíne a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő uszodája és a kalandpark volt, melyhez egyébként szlovén partneriskoláink diákjai is csatlakoztak. A diákok nagy élvezettel vettek részt a feladatok teljesítésében. Az uszodában a tanulóknak játékos vízi vetélkedőt, úszóversenyt szerveztek az iskola testnevelő tanárai, míg a kalandparkban játékos vetélkedőn, csapatépítő feladatokon vettek részt diákjaink, illetve kipróbálhatták a kötélpálya állomásait. A 2. helyszínen Baán Balázs vezetésével a kalandpark személyzet volt a program lebonyolítója.
2013. június 13-a a szabadban és a strandon űzhető labdajátékok napja volt. A tanulók egyénileg szervezett csapatokban vehettek részt a vetélkedőn. Előzetes nevezés alapján 3 sportág közül választhattak: strandröplabda, strandlabdarúgás, streetball kosárlabda. Az első két program helyszíne a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő pályái, a második program helyszíne a Tinódi Gimnáziumban volt.
2013. június 14-én az osztályok az osztályfőnökök vezetésével az egészséges életmód jegyében töltötték a napot. Voltak kirándulók, tekézők, túrázók.
A fenti sportágak megismertetésével szeretnénk a tanulókat visszacsábítani olyan aktív szabadidős sporttevékenységekhez, amelyeket szívesen játszanak. Célunk visszaadni a közös és valós játék élményét az egyre népszerűbb virtuális számítógépes játékokkal szemben. A sportágak kiválasztásában döntő tényező volt, hogy a nyári szünetben is űzhetőek legyenek, mikor az iskolai testnevelés órák szünetelnek, amikor a gyerekek nem jutnak megfelelő mozgásingerhez. Ennek megfelelően fontos, hogy lendületesek és vonzóak legyenek a fiatalok számára.