Fényképek |
2014. október 6-án került sor a GTTP (Global Travel and Tourism Partnership) által meghirdetett és az Iskolafejlesztési Alapítvány által megszervezett turisztikai versenyre. Az eseményt már a múlt év tavaszától nagyon vártuk, ugyanis ekkor kezdtük el a felkészülést mi öten a 11.C osztályból (Agócs Alexandra, Kupi Zsófia, Laczó Bettina, Laczó Lilána és Lőke Anna).
A készülés során rengeteget gyakoroltunk Vígh Viktor tanár úrral, és talán még azt is elárulhatjuk, hogy Viktor tanár úr néha jobban izgult, mint mi, hogy hogyan adjuk elő a prezentációnkat, melyet még itthon, az iskolában két osztálynak is bemutattunk. Mindannyian feszülten vártuk, hogy végre prezentálhassunk, de aggódtunk is, hogy sok negatív kritikát kapunk az előadás végén. Szerencsére erre nem került sor.
Ahogy közeledett az utazás napja, egyre jobban izgultunk. Hétfőn már tűkön ültünk, hogy végre előadhassuk a „QR-kód szerepe Sávár idegenforgalmában” című előadásunkat a szakmai zsűri előtt. Tanár úr a vonaton próbált még önbizalmat önteni belénk. Sokat beszélgettünk, viccelődtünk a csajokkal.
Körülbelül dél körül érkeztünk Budapestre, majd elfoglaltuk szálláshelyünket a Danubius Hotel Flamencoban. A szállodának gyönyörű szobái és étterme volt. A szobákban gyorsan átöltöztünk és mehettünk ebédelni. A menü tzatzikis hús volt sült krumplival és tartármártással. Olyan gusztusos és finom volt, hogy pár kép is készült róla. Míg elfogyasztottuk az ínycsiklandozó ételt, megismerkedtünk a rivális csapattal is, akik Nagykőrösről érkeztek. Pár perccel később már igyekeztünk is az előadóterembe.
Kettőkor elkezdődött a megmérettetés. Először az ellenfél csapat prezentált a Sziget fesztiválról. Utána következtünk mi. Az előadás közben remegtünk az izgalomtól, de elkaptuk Viktor tanár úr tekintetét és egyszerre megnyugodtunk. A prezi után kaptunk hideget, meleget, majd a budapesti középiskolások is szavazhattak az általuk jobban kedvelt előadásra. Nem hittünk a fülünknek, amikor meghallottuk, hogy mi nyertünk. Egy tortát is kaptunk a közönségszavazat elnyeréséért. Végül az eredményhirdetés következett. Mikor meghallottuk, hogy a sárvári Tinódi Gimnázium képviseli Magyarországot Nizzában, az felülmúlhatatlan érzés volt. Sajnos, oda már csak két tanuló utazhat: Annára és Bettinára esett a választás. De mi, többiek sem voltunk elkeseredve, mert így is nyertünk két remek napot Budapesten.
A verseny és a vacsora után szabad program volt. Lementünk az uszodába, majd a Gellért-hegyre sétáltunk fel. Másnap reggeli után megtapasztaltuk a Láthatatlan kiállítást. Miután megebédeltünk, elhagytuk a szállodát. Budapesti kirándulásunkat egy 2 órás shoppingolás zárta a WestEnd City Centerben.
Nagyon köszönjük Vígh Viktor tanár úrnak a felkészítést. Reméljük, hogy jövőre is indulhatunk ezen a versenyen.
Agócs Alexandra, Laczó Liliána, Kupi Zsófia |
Dióhéjban a GTTP Research Award-ról
Magyarországon nagyjából 25 iskolában választhatják a tanulók az Utazás és turizmus (U&T) fakultációt. A Tinódi Gimnázium 1995-ben csatlakozott az U&T-t (angolul: Travel and Tourism) tanító iskolák közé. A tantárgyat a világ 12 országában tanítják, többek között Kanadában, Oroszországban, Brazíliában, Kenyában, Kínában, Jamaicában, stb. Nemzetközi szinten a Global Travel and Tourism Partnership (GTTP) fogja össze az országokat. Itthon az Iskolafejlesztési Alapítvány gondozza a tantárgyat és tartja a kapcsolatot a GTTP-vel.
A GTTP minden évben több versenyt is hirdet az U&T tanuló diákok körében: nemzetközi cikkíró versenyt, fényképkészítési versenyt, Research Award-ot. Ez utóbbi esetén a diákoknak egy előre megadott témában kell egy dolgozatot és prezentációt elkészíteniük. A projektek először országos szinten mérettetnek meg. Akik megnyerik a versenyt, lehetőséget kapnak részt venni a Nemzetközi Diák-Tanár Találkozón, ahol angolul kell előadni munkájukat.
Az idei téma a Technika és a fenntartható fejlődés volt. A Tinódi Gimnázium diákjaival minden évben elindulunk a Research Award-on, idén már ötödik alkalommal sikerült megnyerni a hazai fordulót, így az STG tanulói képviselik (képviselték) országunkat, városunkat a nemzetközi helyszíneken (München, Monaco, Nizza). Természetesen a verseny nem jöhetne létre a nemzetközi partnerek támogatása és a diákok lelkesedése nélkül.
Vígh Viktor |
A U&T honlapja:
A GTTP honlapja:
A nemzetközi támogatók