Szombathely kiemelkedő barokk épületegyüttese, a székesegyház és a püspöki palota Hefele Menyhért tervei alapján épült fel. Az ő nevét viselő építő- és faipari szakképző iskola szervezett makett építő versenyt, amelyen 7 csapat indult.
A verseny szervezői jól előkészítették a megmérettetést. A székesegyház homlokzatához spatulákból kellett megkonstruálni a templomhajó szerkezetét, illetve hozzáilleszteni a tetőszerkezetet és a kisebb díszítményeket. Hamar kialakult a munkabeosztás Horváth Rebeka, Marton Abigél és Schlögl Robin 12.B osztályos tanulók között, akik a négy óra alatt a kezdeti bizonytalanságok után remekül együttműködtek, és pályamunkájuk a megérdemelt második helyezést érte el.
Az értékelésnél a külalak, az illesztések pontossága és a makett készültségi foka volt a legfőbb szempont. Köszönet a Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakképző Iskolának a gondos szervezésért, akik a versenyzőket és a kísérő tanárokat is megvendégelték. Ezen felül az összes versenyző hazavihetett egy különleges szuvenírt Hefele hagyatékából: a székesegyház tetőszerkezetének 1700-as évekből származó szögeiből kaptunk egyet-egyet. A díjazással járó ajándékok sem voltak érdektelenek, amit jól illusztrál, hogy felkészítő tanárként többek között egy flexszel tértem haza…
Grodvaltné Martos Veronika |
![]() |
Fényképek |
Pictures
![](/sites/default/files/styles/large/public/articleImage/1325/1.jpg?itok=BwmxB0yt)
![](/sites/default/files/styles/large/public/articleImage/1325/2.jpg?itok=DH6Lu3t4)
![](/sites/default/files/styles/large/public/articleImage/1325/3.jpg?itok=Z_NICPMr)
![](/sites/default/files/styles/large/public/articleImage/1325/4.jpg?itok=zWNHEYCk)
![](/sites/default/files/styles/large/public/articleImage/1325/5.jpg?itok=0ZXXUhRD)
![](/sites/default/files/styles/large/public/articleImage/1325/4.jpg?itok=zWNHEYCk)