A zalaegerszegi BGF Gazdálkodási kara 2015. november 25-én, immár hatodik alkalommal rendezte meg a Siker kulcsa - Kóstolj bele a közgazdász szakmába! elnevezésű országos középiskolai versenyt. A Tinódi Sebestyén Gimnázium eddig minden évben indult ezen a csapatversenyen, ahol minden alkalommal dobogós helyen végeztünk.
Az idei versenyen két csapattal indultunk a 11. évfolyamból. Beugró feladatként egy prezentációt kellett készítenie a diákoknak, amelyben a közgazdász szakmát mutatták be. A versenyen 32 csapat vett részt, amelyeket tökéletes logisztikával - végül is ezt tanítják itt - mozgattak a szervezők. Öt-hat csapatcsoport mozgott egyszerre egy épületben, ahol körforgásszerűen sokféle feladatot kellett megoldani. A feladatok között volt közgazdaságtani matematika, informatika, logisztika, szituációs játék, diagramelemzés, motivációs levél írása idegen nyelven és a már említett prezentáció. A verseny jellegéből fakadóan a két csapatunk egymástól elkülönítve, több órán keresztül dolgozott a feladatokon. Ebédkor találkoztunk újra, ahol elmondták, nagyon jól érezték magukat! Az eredményhirdetésre megint összegyűlt mind a 32 csapat. Nagy volt az izgalom! Természetesen hátulról kezdték a helyezések felsorolását. Az egyik csapatunk (Smidéliusz Szandra, Keszei Mihály, Szabó Márton) a mezőny első harmadában végzett, míg a másik (Major Adrienn, Schimmer Dániel, Monostori Bence) megszerezte a második helyezést!
Erre a versenyre nagyon nehéz készülni! Ha egy marketinges kifejezéssel élhetek, azt mondanám: turbulensek a körülmények! Ez alatt azt értem, hogy állandóan változnak a feladattípusok, közben növekszik a résztvevő iskolák és csapatok száma. Így, ennek tükrében még kiemelkedőbb az a teljesítmény, amit diákjaink évről-évre produkálnak! Külön kiemelném a nagyvonalú díjazást is. A szponzoroknak hála senki sem megy el üres kézzel a versenyről, a dobogón végzett diákjaink pedig a több apróság mellett fejenként egy 500 gigabyte-os külső winchesterrel lettek gazdagabbak! Gratulálok mindkét résztvevő csapatnak a kiváló teljesítményért!
2015. december 5.
Vígh Viktor |