2017. májusában négy iskolatársammal együtt lehetőségünk nyílt arra, hogy részt vegyünk az ELTE-SEK Biológia Intézet Állattani Tanszéke által szervezett, a szombathelyi másodéves biológus hallgatók alapképzéséhez kapcsolódó állatrendszertani terepgyakorlaton.
A terepgyakorlat számunkra 23-án vette kezdetét Szőcén, a Csicsóka tanyán. Érkezésünket követően nem sokkal a többiekhez kapcsolódva indultunk az első terepi túránkra. A hosszas gyaloglás alatt számos állatfajt, köztük hüllőket, kétéltűeket, halakat, rovarokat is megfigyelhettünk. Néhányat közülük a kezünkbe is vehettünk és megvizsgálhattuk őket. A Vadása-tónál az élőhelyre jellemző állatok mellett előkerült az invazívan betelepülő amuri kagyló is. A szálláshelyünkre visszaérve vacsora várt minket, majd este a begyűjtött rovarfajok meghatározása, a gyakorlati munkafüzet kitöltése következett.
A következő napunk korán indult. Gyors reggeli, és már a buszon is ültünk útban az Őrség skanzenje felé. Szalafő-Pityer-szeren megnéztük a skanzenépületeket. Az Őrségi Népi Műemlékegyüttes épületei az 1700-as évek állapotát őrizték meg, melyek ma is korhű berendezéssel állnak a látogatók rendelkezésére.
Láthattuk a házak melletti karámban a XVII. században vadászattal kipusztított, majd a XX. században újra bemutatott európai bölényt, valamint néhány przsevalszki vadlovat is. Következő megállóhelyünket egy hosszú túra követte, mely áthaladt erdőn és réten. A ,,séta” alatt ismét számos növény- és állatfajt volt alkalmunk megfigyelni.
A következő napon már Szlovénia felé vettük az irányt. Az első úti célunk Koper városa volt. A kikötőhöz érve ismét számos tengeri élőlénnyel ismerkedhettünk meg. Majd egy rövid pihenést követően elindultunk Piran mellé, az izolai kempingbe, sátoros szálláshelyünkre, majd pedig a Strunjani Nemzeti Park különleges tengeri öblébe indultunk előbb busszal, majd gyalog. Út közben többek között skorpiókat, szkolopendrát gyűjtöttek a bátrabbak a fotózáshoz. Itt ismét különféle tengeri élőlényeket figyelhettünk meg, illetve kutathattunk fel magunk is a parton és a víz alatt. Nagyon sok fotó készült az állatokról, növényekről, például a virágzó kosborról is. Az estét a városban töltöttük. Visszafelé a kőfalakon, a sziklákon UV lámpával megvilágítva skorpiók világítanak kékesfehéren a sötétben. Szinte minden négyzetméteren akadt egy-egy fényképezendő skorpió.
Végül elérkezett a terepgyakorlat utolsó napja. A sátorbontást követően alkalmunk volt megnézni a pirani akváriumot, ahol rengeteg halfajt, rákot, kagylót, tüskésbőrűt láttunk. Egyesek még cápát is simogattak! Egy kevés tengerparti szabadidő után már indultunk is Skocjanskéba, a cseppkőbarlangba. A barlangban található cseppkövek lenyűgözőek voltak. Sajnos, a barlangból kiérve terepgyakorlatunk szakmai része le is zárult.
Diáktársaim és én is úgy gondoljuk, hogy ez egy különleges, élménydús, a tanulmányaink szempontjából is hasznos szakmai gyakorlat volt számunkra.
Mester Evelin 10.D osztályos tanuló |