A SÉTA médiaprogramra küldött cikkek

Desits Zsófia - Tinódisok a főtéren

Haraszti Dorottya - Nem adom fel

Haraszti Dorottya - Dragomán György

Desits Zsófia - Joker - filmajánló

Haraszti Dorottya - Diákparlamentről

Szukop Anna - Színház az egész világ

Knaller Anna - Szia!

Tinódisok a főtéren

Iskolánkban minden évben más-más osztály rendezi az ünnepi előadásokat. Így lehetősége van mindenkinek bemutatni – a gólyabál után is –, hogy miben van tehetsége. Van olyan tanuló, aki gyönyörűen énekel, szépen szaval, táncol vagy épp valami hangszeren játszik. Idén a mi osztályunk kapta meg a feladatot, hogy elkészítsük az október 23-i műsort.

Már tavaly figyelmeztetett minket a magyartanárunk, hogy idén rajtuk lesz a sor. Több lehetőség is volt előttünk, de mi úgy döntöttünk, hogy meg csináljuk, és előadunk valami maradandót, nem csak filmet keresünk, hogy majd azt levetítsük. Szeptemberben első magyar órákon már kezdtek körvonalazódni a szerepek. Mindenki megkapta saját feladatát: voltak 3 fős csapatok, akiknek plakátot kellet készíteni különböző jelszavakkal, másnak ballonkabátot kellett szerezni, szalmát, zászlót és kolompot keríteni. Szerintem elmondható, hogy mindenki izgatottan várta az első próbákat. Elején elbohóckodtuk, de ahogy közeledett az idő, egyre komolyabban vettük a feladatot. Mindenki megtanulta versét, dalt, amelyet énekelt, illetve a dal mellé gitáros is került. A prózai részletek felelevenítették a történteket, Koncz Zsuzsa zenéi előremozdították a cselekményeket, a versek pedig a Nemzeti Ünnep jelentőségét mutatták meg. Közben megtudtuk, hogy a városi ünnepségre is felkértek minket. Így még nagyobb türelem és szorgalom kellett, hogy egy olyan műsort adjunk, ami emlékezetes. Amikor időnk volt; gyakoroltunk, a végén már nagyon fáradtak voltunk mi is. Az iskolai műsor kedden volt, reggel még tartottunk egy főpróbát, és már jött is az iskola többi tanulója megnézni a műsort. Sok pozitív visszajelzést kaptunk, aminek mi nagyon örültünk, és tudtuk, hogy tanáraink büszkék ránk. Őket is meghatotta a produkciónk.

Iskolai előadásunk után mentünk a Kossuth térre, hiszen másnap ott volt jelenésünk. Megnéztük, hogy hogyan tudunk megoldani bizonyos jeleneteket, illetve a kellékek felhozatalát. Szerdán – október 23-án – délután 4 órakor már gyülekeztünk a téren, majd egy gyors próba után pihentünk és beszélgettünk. 17.30-kor kezdődött az előadás. Mindenki izgult egy picit, hiszen most több, idegen ember előtt kellett szerepelnünk. Fellépésünk után is sok dicséretet kaptunk.

Véleményem szerint, ez egy nagyon jó dolog, hiszen a tanulók így jobban belemerülnek az adott témában, amit később tudnak kamatoztatni. Nem utolsó sorban pedig összehozza az osztályt, megtanulunk együtt dolgozni és türelmesnek lenni a másikhoz.

Nem adom fel!

Mindnyájan voltunk már olyan helyzetben, hogy legszívesebben feladtuk volna az egészet, úgy éreztük, nincs értelme annak, amit csinálunk, vagy csak egyszerűen semmiben sem leltük örömet. Az alagút végén nem láttuk azt a bizonyos fényt, ami vezet, utat mutat céljaink eléréséhez. Megtalálni a fényt nem mindig egyszerű, nem lehet mindenkinek akkora szerencséje, mint a napkeleti bölcseknek volt, akik a hullócsillagot követve könnyen elérték céljukat. De hogy találhatom meg a reményt, amikor látszólag minden ellenem van, mit tehetünk, ha a szorongástól már racionálisan gondolkozni sem tudunk? Ezekre, és ehhez kapcsolódó kérdésekre kaptunk választ október 25-én a Papp László Budapest Sportarénában a Nem Adom Fel Alapítvány és az Ez az a nap! közös programján.

Iskolánkból sokadmagammal látogattunk el Budapestre, erre a remek napra. Bízom benne, hogy akinek lehetősége volt csatlakozni az előadássorozatokhoz, az nem üres kézzel tért haza onnét. Már a programok kezdetén lelkesítő volt átélni a Nem adom fel együttes koncertjét. Ez az együttes testi vagy szellemi sérült emberekből áll. Olyanokból, akik nem adták fel, s fogyatékosságuk ellenére is képesek túlélni, ezen felül színt, vidámságot, örömöt vinni az egyszerű szürke hétköznapokba. Vidám dalaikra az egész közönség önfeledten, nevetve, közösen táncolt.

A koncert után pedig megérkezett a nap sztárvendége, a végtagok nélkül született világhírű előadó, Nick Vujicic. Azt hiszem, az ő jelenléte mindenkire motiváló hatással volt, hiszen nem mindennapi valakit lábak (és kezek) nélkül sétálni látni. Nick jó előadó révén a hangulatot könnyen feloldotta, komikus élettörténeket mesélt. Ezeken a vicces sztorikon mind a tizenkettőezer ember egyszerre kacagott fel. De ezekben a nevetésekben több mélység volt, mint egy egyszerű kacarászásban. Ezekben a percekben a jelenlévők rájöttek, hogy az élethez szükséges boldogság nem a testi adottságainkból, külsőségekből származik, hanem az ezeknél sokkal fontosabb belső érték a kulcs. Nick mesélt nekünk fiatal koráról, arról, hogy egy sikertelen öngyilkossági kísérlet után hogyan építette fel az életét. Hogy miért is nem adta fel. És arról, hogy hogyan lett belőle motivációs tréner, prédikátor, szónok, férj, négyszeres családapa, de mindezek előtt boldog és hálás ember. „Döntést kellett hoznom, hogy mérges legyek-e Istenre azért, amim nincs, vagy hálás legyek azért, amim van.” – mondta.

Hiába beszélt Nick többezer embernek, úgy éreztem, hozzám szól, mikor élettörténetét, bölcsességeit osztotta meg. Mondandója személyes volt, hallgató fülekre talált. Hiszen Ő nem csak hangoztatta, hanem be is bizonyította nekünk, hogy nem attól leszünk boldogok, ha mindenünk megvan, sőt! Hiszen gondolkodhatott volna ő is másképp, élhette volna az életét magatehetetlenül, céltalanul, de Ő nem adta fel! Bátorított, hogy mi se szomorkodjunk olyan dolgok miatt, amire nincs ráhatásunk, hiszen ezeket megváltoztatni úgysem tudjuk, viszont meg kell tanulnunk, így ezekkel a hibáinkkal együtt boldog, teljes életet élni. Ezen felül megtanított hálásnak lenni azért, amink van, hiszen a nekünk természetesnek számító értékek másnak nagy kincset jelentenek a mindennapokban. Sose becsüljük le őket! Rávilágított, hogy mi emberek mindig a rossz vagy hiányos dolgokat keressük egymásban ahelyett, hogy meglátnánk a szépet. Ezen felül felhívta a figyelmünket a lelki bántalmazás jelentőségére, hogy ez ugyanolyan fájdalmas és ártalmas lehet, mintha valakivel fizikailag bánnánk el. Hiszen amíg az egyik fél jót nevet rajta, addig ugyanez a másiknak komoly kín, maradandó sebet ejthet.

Az előadás során Nick egy anonim felmérést végzett el a lelki bántalmazásról, mely a bizalomra épült. Ezen a gyors vizsgálaton kiderült, hogy 15 fiatalból 1 már gondolt az öngyilkosságra, és minden második már meg is próbálta azt. Ezeknek a fiataloknak a 90%-a mindezt az iskolai zaklatások, bántalmazások miatt tette. Sosem tudtuk meg, hogy kik voltak azok, akik ezeket a válaszokat adták. Lehet, hogy az a nagyszájú srác balra, vagy egy a sorok között megbúvó szellemi fogyatékossággal élő fiatal, esetleg a mellettem ülő csendes lány lehetett az? Nem tudom. Nem tudhatjuk soha, hogy éppen lelkileg min megy keresztül a másik. Mi viszont választhatjuk az emberséget, kiállhatunk a szekált fiatalok mellett, dönthetünk úgy, hogy nem generálunk és adunk tovább pletykákat, lehetünk egyszerűen kedvesek környezetünkkel. Miért nem tesszük?

Sárváron járt A Fordító

Tudtad, hogy Dragomán György kedvenc étele a gesztenyepüré?

És azt, hogy feleségével, a káprázatos Szabó T. Annával 15 éves koruk óta együtt vannak? Hogy szereti magát szabályozni? Tudtad, hogy a neve fordítót jelent? S, hogy az erdélyi író ma Budapesten él családjával. Sárváron 2019. november 8-án vehettünk részt a kortárs irodalom e fontos képviselőjének előadásán a Nádasdy várban, s ezt követően lehetőségünk adódott beszélgetni vele és feleségével is.

Hogyan lett Ön író?

Az írás és a történetmesélés mindig is jelen volt az életemben. Óvodában történeteket meséltem a társaimnak, iskolában filmekről számoltam be nekik, néha olyanokról, melyeket még nem is láttam. E mellett pedig írtam, részt vettem irodalmi versenyeken, mint például a Sárváron a diákírók diákköltők találkozóján.

Mit gondol, milyen a jó író?

A jó író az, aki olyat ír, amelyet csak ő tud, aki akkor is csinálja, ha nem élne meg belőle, hiszen az írásnak nem lehet úgy nekiállni, hogy ebből megélj. Tudni kell, hogy az írás maga a szenvedés, persze szenvedni mindenki tud, de papíron látni ezt a szenvedést már nem egyszerű.

Saját könyvei közül melyik a kedvence? Melyiket ajánlaná Ön?

Nincsen kedvencem. Azt mondanám, hogy az összeset olvassák el, az életmű sorrendjében. Én is mindig így teszek, a műveket az életművel azonos sorrendben olvasom. (Szabó T. Anna a háttérben nevetve odasúgja, hogy a máglya.)

Tudjuk, hogy A fehér királyt harminc nyelvre lefordították. Ön hogyan érez ez iránt, elégedett a fordítással?

Szerintem ez egy nagyon jó dolog. A fordítók újra összerakják, formázzák a szöveget, örülök, hogy más is annyit foglalkozik az írásommal, mint én tettem annak idején. Bízom a fordítókban, hogy jó munkát végeznek, de ezt a szerkesztők és a kiadó is ellenőrzi.

Mit gondol a félbehagyott könyvekről, le szabad tenni egy könyvet?

Természetesen igen. Úgy gondolom, ha nem tetszik egy könyv azt le kell tenni, de meg kell tudnod indokolni magadban, hogy miért döntöttél így, miért teszed le azt a könyvet. Lehet, hogy lelkileg nem állsz készen rá, vagy épp unalmas számodra. E mellett pedig ígéretet kell tenni magadnak, hogy öt éven belül újra nekiállsz.

Ön milyen könyvet ajánlana nekünk, középiskolás fiataloknak?

Szerintem az a legfontosabb, hogy megtaláld, amit szeretsz olvasni. És az, hogy folyamatosan olvass! Célszerű össze- vissza olvasni. Én azt a szabályt állítottam fel magamnak, hogy egy regényt, novellát, verset egymás után olvasok. Ezen felül, a filmet sosem szabad előbb megnézni, mint, hogy olvastuk volna a könyvet! De, ha konkrétumot szeretnél hallani tőlem, akkor Ottlik Géza Buda című könyvét, Marquez Száz év magányát és oroszokat minden mennyiségben ajánlanám.

Milyen egyéb tanácsa van a jövőre nézve?

Azt, hogy amit csinálsz, az a lehető legnehezebb legyen, azok közül, amit csinálhatnál. S azt, hogy találj valamit, amit tudod, hogy csak te tehetsz meg. Én is próbálkoztam más munkákkal, de mindig visszatértem az íráshoz. Úgy éreztem muszáj ezt tennem, hiszen a könyveim és novelláimat nem tudja más megírni, csak én.

Köszönöm szépen a beszélgetést. S ha ön tehetné, kivel készítene interjút, ha bármelyik íróval vagy költővel találkozhatna, ki lenne az?

Interjút nem készítenék senkivel. De Beckett-tel meginnék egy pohár bort.

Joker visszatér

Filmajánló

Azt már az elején be kell vallanom: nem mozgok otthonosan sem a DC, sem a Marvel-univerzumban, és a képregényfilmek közül általában azokra szavazok, amik önmagukban is „nézhetőek” – azaz nem kell több órás maratont tartanom, hogy pótoljam azokat a történeteket, amik a legújabb film megértéséhez szükségesek. A Joker szerencsére pontosan ilyen.

Todd Philips története az 1980-as Batman-sztorikból ismert Gotham Cityben játszódik, ahol Arthur Fleck (Joaquin Phoenix) szórakoztató és vicces bohócként tengeti mindennapjait. Ez ideig-óráig megy is neki (többek között gyógyszerekkel próbálja kordában tartani valódi énjét), ám kényszeres nevetése és különleges rögeszméi miatt a társadalom kiveti magából, így akármennyire be akar illeszkedni, annál inkább kiszorul, mondjuk ezt már egészen gyerekkora óta űzik vele. Végül a sorozatos sikertelenségeknek (mind a karrierjében, mind magánéletben) egy apró lökés vet véget, és olyan káosz veszi kezdetét, amely örökre megváltoztatja Fleck és a város életét.

A színészeknek nem kis áldozatot kell hozniuk egy-egy szerep kedvéért. Joaquin Phonexinek most éppen fogynia kellett, nem is keveset. A sztár a Joker című film forgatása előtt hat hónappal találkozott Todd Phillips rendezővel, így fél éve volt arra, hogy fogyjon. Phoenix 23,5 kilót adott le, és egy nap egy darab almát evett.

Magyarországon fél milliárd forint a film bevétele, Amerikában több mint 300 millió dollár, ezzel rekordot döntött, mivel ez az első R kategóriás mozifilm, ami átlépte ezt számot.

A lassan véget érő év, de akár az évtized legerősebb és legfontosabb filmje a Joker. Igazi mestermű, amely tökéletesen kiválasztott szereplőkkel, kivételes atmoszférával és hátborzongató zenével hat. Sanszos, hogy egy (vagy több) Oscar-díj is kijár majd a filmnek.

Nekem legjobban az tetszett, hogy lépésről lépésre mutatta be, hogy a karakteren hogyan uralkodik el az elmebaj. A film nehezen felejthető, hiszen hetekig beszélnek róla az emberek s a legújabb hírek szerint Warner Bros gondoskodik róla, hogy már készüljön a folytatás.

A jövő politikusai a ma iskolájáról

„Olyan lesz a jövő, mint a ma iskolája.”-mondta Szent-Györgyi Albert. De milyen a ma iskolája? Ezt a kérdést vitattuk meg pár diáktársammal november 6-án Szombathelyen, a megyei diákparlament éves fórumának keretén belül.

A nap kezdetén a megnyitó és a tisztségviselők megválasztása után Vas megyét képviselő Országos Diáktanács-tag beszámolóját hallgathattuk meg éves munkájukról, eredményeikről.

Majd elérkezett a mi időnk, a vasi iskolák küldöttjeinek felszólalása. Az iskolák delegált diákjai elmondták véleményüket, beszámoltak észrevételeikről és panaszaikról, legyen az vagy pozitív, vagy negatív. Szó esett az iskolák felszereltségéről, a nyelvoktatás hatékonyságának kérdéséről, a naprakész szakképzésről, beszélgettünk a helyi és országos érdekképviseletről, de szó esett a fiatalok lelki és digitális immunitásáról is.

Ezt követően pedig szavaztunk arról, hogy kik képviseljék megyénket Székesfehérváron, az Országos Diákparlamenten. Mészáros Attila Székesfehérvár alpolgármestere az ODP-ről így nyilatkozott: „Fontos témákat beszélnek meg a fiatalok a Diákparlament három napja alatt, és ez egy olyan legitim lehetőség, amikor oktatási kérdésekben tudnak egyeztetni a kormányzattal.” Remélem, hogy a 2020-as Diákparlament is legalább annyira sikeres lesz, mint a két evvel ezelőtti. Hogy egy olyan ajánlássort sikerül majd összeállítanunk, amit az ülés végén mi fiatalok átnyújthatunk az oktatási államtitkárnak.

Az ODP delegáltak megválasztása után következett az ebédszünet. Itt lehetőségünk nyílt kapcsolatépítésre, barátkozásra, kicsit szabadabban is beszélgethettünk egymással.

A szünet után pedig az Országos Diáktanács tagok megválasztása következett, ez úton is gratulálok nekik, és sikeres két évet kívánok!

Ahogyan Széchényi mondaná: „Tőlünk függ minden, csak akarjunk.” Mi fiatalok hiszünk, akarjuk a változást, hiszen szükségünk van az oktatási rendszer reformjaira, megdolgozunk ennek fejlődéséért. A tenni akarás lehetőségének megteremtéséért pedig köszönöm iskolám, és a megye bizalmát, mert én is az Országos Diákparlamenti küldöttek egyike lehetek.

Színház az egész világ

Iskolánk hagyományai közé tartozik a Weöres Sándor Színház látogatása. Az intézmény egy-egy tanévben négy előadásra szóló bérletet biztosít a diákoknak. A mi gimnáziumunkból körülbelül 60 tanuló szokta igénybe venni ezt a lehetőséget, köztük én is. Legutóbb Ferdinand von Schirach Terror című drámáját tekintettük meg, amire busszal utaztunk, ugyanis a színház a megyeszékhelyen található, Szombathelyen.

Az előadásra november 20-án került sor, Jordán Tamás rendezésében. A mű érdekessége, hogy egy ma is élő drámaíró szerzeménye, aki 45 éves korában kezdett el komolyabban foglalkozni az írással. Korábban ügyvédként tevékenykedett, és a szakmában szerzett tapasztalatait dolgozza fel könyveiben, melyek azonnal a bestseller listák élére kerültek, és ezzel egyidőben világhírűvé is váltak. Első színpadi művét, a Terrort 2015 októberében mutatták be német színházakban. Azóta világszerte nagy népszerűségnek örvend.

A színdarab az emberi döntés felelősségét állítja középpontba. A kérdés az, vajon lehet-e különbséget tenni élet és életek között a számok törvénye alapján.

Hozhatunk-e döntést emberek haláláról, ha a nagyobb tragédia elkerülése a tét? A történetben a Lufthansa Berlin és München között közlekedő utasszállító repülőgépét eltéríti egy terrorista, aki a gépet egy teltházas stadion felé irányítja. A központ a vészhelyzet elhárítása érdekében vadászpilótákat küld a repülő után. Ilyen vadászpilóta Lars Koch is, a mű egyik főszereplője, akinek kezében a döntés: ha lelövi a repülőgépet a fedélzeten található 164 emberrel, akkor megmenti a hetvenezer stadionban ülőt.

Az eseményeket a darab egy bírósági tárgyalás keretei között dolgozza fel, ahol a nézők az esküdtek szerepét töltik be. Feladatuk, hogy az előadás végén a látottak-hallottak alapján ítéljék meg, a vádlott ártatlan-e vagy bűnös.

Nem szokványos előadásban lehetett részünk. A színházak ritkán vonják be a nézőket a történet alakulásába. Szerintem egy ilyen színházi élmény sokkal mélyebb benyomást tud kelteni az emberekben, sokkal jobban bele tudjuk élni magunkat és biztos, hogy emlékezetesebb marad. Nem véletlen, hogy nekem is ez a mű vált a kedvenc színházi darabommá. Szeretném kiemelni a színészi játékot is, a szereplők karizmáját nagyon meggyőzőnek találtam, a darab elérte a várt katarzist. Egy érdekes mű mindig segít kilépni a szürke hétköznapokból és rávilágítania arra, hogy néha érdemes a világot egy másik perspektívából szemügyre venni. Ez az előadás erre teremt apropót a nézőnek. S még csak az évad kezdetén vagyunk!

Szia! Te olvasol?

Mert van egy könyvsorozat, melyet nemrég kezdtem el olvasni magyartanárom ajánlására. Természetesen ő is nagyon szeret olvasni, és sokszor beszélünk könyvekről. Ez a könyv nem más, mint a Tükörjáró. Ezt szeretném most ajánlani én is Neked. Első részének címe: A tél jegyesei, és egy fiatal francia írónő Christelle Dabos írta, akinek egy hirtelen jött betegség után az írás lett a mentsvára. Több szerző ajánlására adta be kéziratát a leghíresebb francia kiadó pályázatára, ahol az új Harry Potter íróját keresték, és személyében meg is találták.

A könyvsorozatnak eddig négy része van, kettőt fordítottak le magyarra. Hamarosan megjelenik a harmadik rész is. Főleg azoknak ajánlom, akik szeretik a misztikumot és a természetfeletti varázslatos dolgokat. A történet tele van váratlan fordulatokkal, olvasása közben olyan dolgokra derül fény, amikre nem is gondolnánk. Minden összefügg és értelmet nyer.

S hogy miről szól?

Isten darabokra törte a világot. A szilánkokon családfők uralkodnak. Ophélie történetünk főszereplője Animán lakik, ahol a tárgyaknak lelke van. Különleges képessége, hogy “olvasni” tud a tárgyakból, mindemellett briliáns ügyességgel közlekedik tükrökön keresztül. A Matrónák a gyűlölt és rettegett kincstárnokot szánják neki férjül, aki a Sarkon lakik. A lánynak fáj a szíve, amikor hátra kell hagynia szeretett családját és múzeumát. A Sark nagyon más, mint Anima. Az emberek klánokban élnek, ellenségesek egymással, és mindig nagyon hideg van. Egyre furább dolgok történnek. Ophélienek álruhát kell öltenie, és inasnak kell kiadnia magát, közben életre szóló barátságokat köt. Rejtélyesen tűnnek el az emberek, fenyegető leveleket kapnak, és a végén már csak vőlegényében bízhat meg. Vajon ezáltal közelebb kerülnek egymáshoz…? És Isten létezik?

Olvasd el Te is, ha ezekre a kérdésekre választ akarsz kapni. Így futótűzként terjed a könyv híre és az olvasás élménye is.