2019. október 20–22. között Egerbe utaztunk a GTTP Research Award versenyre az Utazás és turizmus fakultációsokkal. Az idén az eseményturizmus volt a téma. Két csapattal, két projekttel készültünk a megmérettetésre. Az egyik csapatunk egy teljesen új fesztiválötlettel, a Mindenki fesztiváljával rukkolt elő, míg a másik team két gasztrofesztivált hasonlított össze (Nádasdy ételmustra és Gourmet fesztivál) fenntarthatósági szempontok alapján.
A versenyt a Hotel Koronában rendezték meg, ahol hat csapattal mérhettük össze erőnket. A nagyon színvonalas versenyen a tanulók többféle eseményt dolgoztak fel a zenei fesztiváloktól egészen a történelmi rendezvényeken át a Magyarországon virágkorukat élő gasztrofesztiválokig. A prezentációkat kedden délelőtt adták elő a csapatok. Délután egy közös élménymegbeszélés után a zsűri kihirdette az eredményt. Idén a kiskőrösi U&T-os csapat nyerte meg a lehetőséget, hogy projektjüket angolul előadhassák Nizzában a nemzetközi tanár- és diáktalálkozón. Bár most nem mi nyertünk, rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagodtunk. Íme, egy kis ”élményleltár” a diákok véleményeiből:
Milkovics Rebeka:
– Nekem legjobban az tetszett, hogy a csapatunk ennyire összekovácsolódott.
Herbáth Száva:
– Bár nem mi nyertünk, örülök, hogy összemérhettük más csapatokkal a tudásunkat. Sokat tanultunk belőle.
Tóth Barnabás:
– Örülök, hogy ennek a versenynek a részese lehettem. Új embereket ismertem meg, és szakmailag nagyon fontos dolgokat tanultam a projektírástól a csapatmunkán át a prezentációk előadásáig. Nagyon jó ez a program!
Gosztonyi Vivien, Bokor Viktória:
– Nekünk az tetszett a legjobban a versenyben, hogy sok előadástípust hallgathattunk meg, és segítséget is kaptunk ahhoz, hogy hogyan készítsünk, illetve készüljünk egy prezentációval.
Bogdán Cintia:
– Örülök, hogy az ország más részeiről is megismerhettem embereket. Nagyon érdekes volt számomra az, hogy megtapasztaltam, egy témát hányféle módon lehet feldolgozni.
Sárvár, 2019. 10. 30.
Vígh Viktor |