A Miskolci Egyetem Földtudományi kara által meghirdetett "Találd meg és formáld át a Te nyersanyagod!" országos versenyen csapatunk, az Alginit Team szoros versenyben harmadik helyezést ért el csupán 4 ponttal lemaradva az első helyezettől.
Értékes nyereményeinken kívül meghívást nyertünk a 2020. december 3-án tartott RM School online bolognai konferenciára, ahol 19 ország versenyzői közt mutathattuk be innovációnkat az európai szekcióban. A kétórás angol nyelvű konferenciát csapatunk prezentációja nyitotta, háromperces rövidfilmünk bemutatása után a szervezők kérdéseire Gulyás Ferenc válaszolt.
Az angol nyelvű konferenciára való felkészülésében Horváthné Tischler Noémi és Nagyné Györe Katalin tanárnők voltak segítségünkre, amiért ezúton is szeretnénk köszönetünket kifejezni. A konferencia időtartama alatt Vígh Viktor és Takács Attila felkészítő tanáraink drukkoltak nekünk.
Ötletünk, az alginit-vizsgáló doboz, mely egy oktatási segédeszköz, nemcsak a szervezők tetszését nyerte el, hanem bemutatónkat az osztrák, olasz, lengyel, német és bolgár versenytársaink is figyelemmel kísérték. A kérdések leginkább kutatásainkra, azok időtartamára és a feladatok megoszlására irányultak, valamint a prototípus szabadalmára vonatkoztak, ugyanis szívesen alkalmaznák mind az olasz, mind a német oktatásban. Méltányolták, hogy egy Magyarországon kevésbé, külföldön szinte egyáltalán nem ismert anyagot, az alginitet mutattuk be.
A többi csapat prezentációja is nagyon érdekes témákat érintett, viszontláthattuk magyar versenytársaink munkáit is, amelyek elismeréséért együtt izgultunk velük. A kezdeti feszültség és a nehézségek leküzdésében nagyon sokat segített a szervezők közvetlensége és az egész eseményt jellemző jó hangulat. A konferencia végén lehetőségünk volt összemérni megszerzett tudásunkat társainkkal egy Kahoot mérkőzésen, amelyen további értékes nyereményekért lehetett versengeni. Megtanulhattuk például, hogy az építőiparban miként lehet a környezetvédelmet jobban előtérbe helyezni, a szemétnek tekintett anyagokból hogyan lehet olyan újat alkotni, ami akár a hagyományos anyagoknál is hatékonyabb.
Végül szeretnénk köszönetet mondani azoknak, akik hozzásegítették csapatunkat az eredményes szerepléshez. Elsősorban Vígh Viktor tanár úrnak, aki fáradtságot nem ismerve segített minket a kezdetektől a harmadik helyezésig. Takács Attil tanár úrnak a kísérletekben, Grodvaltné Martos Veronika tanárnőnek a doboz elkészítésében, Sáry Bercel 9.B osztályos tanulónak a videóvágásban nyújtott segítségéért.
Tompa Anna, Gulyás Ferenc, Szabó Dávid 11.A osztályos tanulók |