Tatai Országos Diáktalálkozó

A következő pár oldalban a saját szemszögemből mutatom be rövid, ámde eseménydús programunkat. Előre tisztázzuk, hogy a történet néhol hiányos lehet, de a fontosabb dolgokról írni fogok

Csütörtökön kora reggel indultunk vonattal először Szombathelyre, onnan pedig egyenes út vezetett Tatára. Az éppen Répcelakhoz közelítő vonaton volt olyan pillanat, amikor egy kicsit megijedtünk, ugyanis a hangosbemondóban közölték, hogy a következő megállótól vonatpótló autóbuszokkal kell tovább haladnunk. Ez szerencsére nem következett be, hamar mondta a ’kaller’, hogy téves riasztás. Az úton még bóbiskoltunk, de már izgatottan érkeztünk meg Tata városába.

A vonatállomáson már várt bennünket egy polgárőr, aki elvitt minket a szállásunkhoz, ami egy kollégium volt. Mindenhez közel volt, amihez közel kellett, hogy legyen: az étteremhez, ahol kaptunk reggelit, ebédet és vacsorát, a városházához, a főtérhez, a bolthoz és a legtöbb esemény központjához. Ott ismerkedtünk meg a kollégiumhoz tartozó iskola igazgatóhelyettesével és Istvánnal, az egyik segítővel. A szobánkhoz külön-külön kártyákat kaptunk, amivel nyitni tudtuk a főkaput és a szobánk ajtaját is. Mivel igen korán, már 9 órakor, azaz a megnyitó kezdete előtt 5 órával megérkeztünk, kaptunk egy kevés időt felfedezni a környéket. 11 órára azonban vissza kellet mennünk a városházába, ott volt a gyülekező.

Ott kezdtünk el ismerkedni a fő szervezőkkel és a résztvevő vagy éppen segédkező diákokkal. Az ország minden területéről volt résztvevő: Nyíregyházától egészen Tolnáig mindenhonnan jöttek. Egy rövid játék és egy finom ebéd után el is indultunk az első programunkra: kisvasúttal megnézhettük a város főbb nevezetességeit. Csak hogy néhányat említsek: a Cseke-tó, az Öreg-tó, a tatai vár vagy az a rengeteg vízimalom, aminek többsége már nem működik. Miután visszaértünk, egy rövid pihenő után először az Esterházy-kastélyba látogattunk, ami egy nagyon elegáns hely volt. Sajnos, mivel nem volt több időnk 45 percnél, csak a főépületet volt időnk megnézni, de már az is magával ragadó volt. Nekem főként a Snooker asztal tetszett, de rengeteg érdekességet tudhattunk meg a vár és a család történetéről. Számomra a legnagyobb meglepetést az okozta, hogy megtudtam, vannak a családnak még most is élő leszármazottai, habár ők nem Magyarországon élnek. A kastély után a vár következett. Egy forgatás miatt nem tudtunk bemenni a múzeum részbe, így csak a külső épületeket tudtuk megnézni. Számomra ez nem volt annyira érdekfeszítő, mint a kastély, de itt is tudtam meg új információkat, például hogy a főkaput direkt úgy építették meg, hogy könnyen be lehessen robbantani, vagy hogy az egyik kapu többször is volt jelenet a Witcher: Vaják című sorozatban. Ezt követően visszaértünk a szállástól kb. 50 méterre található étterembe, vacsorázni, mely után meglátogattuk a központot, ahol különböző játékokkal ismertük meg egymást még jobban. Már az első este nagyon jól sikerült, mert nagyon jól éreztük magunkat, a szobatársaink király arcok voltak, tehát jobban nem is kezdődhetett volna 4 napos kalandunk első napja.

A második nap reggelén egy igen kiadós reggelit ettünk, ugyanis ezen a napon rendezték meg a Tatai Hexatlont. Röviden elmagyarázva, ez az Exatlon nevű sport reality meghonosított változata, amit Esztergályos Patrik segítségével hoztak létre, az ottani honvédség segítségével. 2 csapat versenyzett egymás ellen, a csapatoknak közösen kellett végigmenniük az akadálypályán. Ennek a pályának a legérdekesebb eleme szerintem az volt, amikor egy tank alatt kellett átmászni. Az én csapatom sajnos elvesztette ezt a küzdelmet, de így is egy jó élmény maradt. Dél körül visszaértünk a szállásra, ahol mindenki vett egy frissítő fürdőt, azután elmentünk ebédelni. A délután folyamán nekiláttunk a projektmunkának. A feladat az volt, hogy egy fiataloknak szóló programot találjunk ki, aminek a célját, az egyéb programokat és a költségvetést is ki kellett dolgoznunk. 3 csapatban folytak a munkálatok. Érdekesség, hogy engem és Bercit nem tettek egy csapatba. Az ötlet kigondolása nálunk elég nehezen ment, de 3 órányi egyeztetés után megszületett az ötlet, ami mindenkinek tetszett. Ezek után még el kellett nevezni, és el is telt a munkára szánt 4 óra. Vacsoráztunk, egy kicsit pihentünk, és mentünk is vissza a központba, ugyanis bevittek minket egy Péterfy Bori koncertre. Amennyire nem volt kedvem nekem eleinte elmenni, annyira jól éreztem magamat, a csapat csak jobban összekovácsolódott, és még azóta is dúdolom magamban néhány zene dallamát. 10 órakor a koncert véget ért, ámde a szálláson mi még folytattuk, amíg csak bírtuk, bele a hosszú éjszakába….

A harmadik nap reggelén a társaság nagyja csak igen nehezen tudott felkelni, de valahogyan mégis sikerült időben odaérni a reggelihez. Aznap nekem sajnos nem volt valamiért étvágyam, de amit megkóstoltam, az mind nagyon ízlett. A délelőtt folyamán mindenki befejezte vagy megpróbálta befejezni a projekt kidolgozását. Az is feladat volt, hogy kitaláljuk, hogyan és miképpen fogjuk ezt előadni a társainknak és a zsűrinek. Lehetett prezentációt csinálni, szórólapot nyomtatni vagy esetleg plakátot falra ragasztani. A zsűri 4 szempont alapján értékelt: kreativitás, előadásmód, költségvetés és kidolgozottság. Mind a 3 csapat nagyon jó ötletekkel állt elő, és emellett nagyon különbözőek is voltak. Talán éppen ezért nem hirdettek helyezéseket. Én is nagyon kreatívnak tartom az ötleteket, biztos vagyok benne, hogy az összes csapat törekedni fog arra, hogy ezek meg is valósuljanak a közeljövőben. Ezek után elmentünk vacsorázni, majd egy kis pihenés után elmentünk a központba még egy koncertre. Az előző napival ellentétben itt nem voltak sokan, viszont ugyanúgy megvolt a hangulat. Jókat beszélgettünk, megismertük még jobban egymást. A koncert végén a társaság folytatta a bulizást, összességében jól sikerült a záróest.

Az utolsó nap a jól megszokott reggelivel indult. Étkezés után a központban megtartottuk a záróceremóniát. Értékeltük a teljesítményünket, a szervezést és minden mást, amit értékelni lehet. A beszédek után, amik lezárták az eseményt, még játszottunk, illetve ajándékokat is kaptunk. Ezek után nem maradt más, mint a búcsúzás a társainktól vagy inkább a barátainktól. Ez a kis csoport fiatal annyira összenőtt, hogy pár nap alatt igazi barátokat tudott az ember szerezni. Abban a szűk fél órában, amikor mindenki elment, nagyon rosszul éreztem magam, hiszen már akkor hiányoztak nekem, amikor még el sem mentek. Páran még maradtunk, mert a vonatunk később jött, de mi is nemsokára elindultunk a peronra. Beszélgettünk, mi lesz, ha hazaérünk, a jövőről, és ezekhez hasonló témákról. A hazafele út igencsak csendesre sikerült, gondolkodtunk, mennyi minden történt ilyen rövid idő alatt. Amitől féltem, az be is következett: Amikor hazaértem, egyből elkezdett hiányozni ez a kis közösség.

Szerencsére a mai világban már van rá lehetőség, hogy ilyen távolságokból is tartsuk a kapcsolatot, és mi ezekkel a lehetőségekkel élünk is, a mai napig is beszélgetünk. Amit le tudtam ebből a 4 napból vonni, az az, hogy mennyire fontosak az emberi kapcsolatok, hogy milyen jó érzés az otthoni gondokat hátrahagyva kiszakadni a hétköznapokból. Még most is próbálkozok visszarázódni az itthoni életbe, de ez is nehezebb, mint hittem. Amit már most tudok, hogy Tatára nem egyszer vissza fogok térni, ha csak egy napra látogatóba, vagy még inkább a második Országos Diáktalálkozóra. Remélem, hogy még sok ilyen közösséget ismerhetek meg, ilyen gyönyörű helyeket fedezhetek fel.

Összességében ennél jobbnak nem is kívánhattam volna ezt a hétvégét. Rengeteg mindent tanultam: hogyan kell egy közösséget összekovácsolni, hogyan kell egy programot megtervezni, amiket itthon is fogok tudni kamatoztatni a jövőben. Először szeretnék egy városi Diákönkormányzatot létrehozni, azután ezt fejleszteni, illetve ha lesz rá türelmünk, akár azokat a programokat is megvalósítanánk a többiekkel, amiket az első Tatai Diáktalálkozón terveztünk meg.