Tizenötödik alkalommal rendezték meg – Bartók Béla születésnapjára is emlékezve – a Kárpát-medencei Tehetségnapot. A rendezvényen a Sárvári Tinódi Gimnáziumot Vigh Viktor biológia–földrajz szakos tanár képviselte, aki Dr. Polonkai Mária, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács (NTT) elnökétől vehette át ünnepélyes keretek között az „akkreditált kiváló tehetségpont” táblát.
„A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz) hagyományos éves díjátadó ünnepségén 91 sikeresen akkreditált tehetségpont vehette át elismerő oklevelét. Az eseményen Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára mondott köszöntőt, majd ismertette a Nemzeti Tehetség Program pályázatainak aktuális helyzetét. A tehetségnapon 12 fiatal kapott „Felfedezettjeink” ösztöndíjat.
A Matehetsz tehetséghálózatról és akkreditációjáról Dr. Polonkai Mária, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács (NTT) elnöke, a Matehetsz alelnöke beszélt előadásában. A Kárpát-medencei köznevelési és felsőoktatási intézményekből, civil szervezetekből álló, 1500 tehetségpontot összekötő tehetséghálózat fenntartása a Matehetsz folyamatos, és egyik legfontosabb feladata.
A rendezvényen 91 intézmény vehette át az „akkreditált”, illetve az „akkreditált kiváló tehetségpont” táblát, amely intézményi szintű elismerése a magas színvonalon végzett tehetségfejlesztő munkának.
A „Felfedezettjeink” közül néhányan kiselőadás keretében bemutatták érdeklődési területüket: Sávolt Karolina, Vajda Ádám és Kovács János prezentáción keresztül ismertették eddigi munkájukat, Balogh Máté zongorajátékkal, Bitter Sophie Iman prózamondással és Nyers Bakó Ramóna moldvai népdalcsokorral nyűgözte le a közönséget.”
A cikk forrása:
https://tehetseg.hu/aktualis/xv-karpat-medencei-tehetsegnap-20240323#