2024. november 11-én három 8. és kettő 7. osztályos csoportot tájékoztattunk a középfokú továbbtanulás lehetőségeiről Németh Andrea, dr. Kovácsné Simon Viktória és Gerencsér Norbert kollégáimmal közösen, óránként váltva egymást.
A diákoknak egy prezentáció segítségével mutattuk be a gimnáziumi és technikumi, valamint a helybeli és más településeken történő tanulás előnyeit és hátrányait, valamint a gimnáziumi képzés jellegzetességeit és célját.
A tanulók egy kahoot teszt segítségével le is mérhették, mennyit jegyeztek meg az előadásból, ill. egy digitális puzzle kirakásával láthatták beiskolázási prospektusunkat is, amelyen további információkat olvashattak iskolánkról.
Munkánkat Dombi Kristóf és Szabó Martin 9.A osztályos (egykori gárdonyis) tanulók segítették.
Reméljük, a nap foglalkozásai és az előadók tájékoztatói segítettek abban, hogy az általános iskolások könnyebben hozzanak döntést jövőjükkel kapcsolatban.
Némethné Rádl Krisztina |