2025. november 20-án fogadtuk a 7. és 8. osztályos diákokat, valamint kísérőiket nyílt napunkon.
Már hagyomány, hogy az igazgatói tájékoztató után Vigh Viktor, az osztályfőnöki munkaközösség vezetője beszélget a diákönkormányzatot segítő kollégával (jelenleg Gerencsér Norbert), valamint a DÖK képviselőivel a diákéletet színesítő programokról. Ezt követően idén a 9.B osztály leány tanulói mutattak be két táncot gólyanapi műsorukból.
9.05 és 9.55 között a vendégek 4 helyszínen 4 különböző kiselőadást hallgathattak meg: dr. Kovácsné Simon Viktória, a humán munkaközösség vezetője jó tanácsokat adott az anyanyelvi feladatlap sikeres kitöltéséhez, Németh Andrea, az emelt szintű matematika csoportok vezetője szintén hasznos tippeket adott a felvételi vizsgához, valamint beszélt a matematika tantárgy emelt szintű tanulásának előnyeiről. A 3. helyszínen Csejteiné Libricz Henriett, az idegen nyelvi munkaközösség vezetője bemutatta, milyen eredményekkel rendelkezünk a nyelvtanítás területén. Végül, de nem utolsósorban Haraszti Zsolt, a testnevelés munkacsoport vezetője egy átfogó képet adott az iskolai sportlehetőségekről.
Ebben a tanévben vendégeink 8 helyszínen hagyományos óralátogatáson vehettek részt, 6 helyszínen pedig kicsit rendhagyó foglalkozásokon a szaktanárok bevonták őket játékos nyelvi feladatok megoldásába, fizikai és biológiai kísérletek végrehajtásába, könyvtári- és sportfoglakozásokba. Itt lehetőség nyílt a kötetlen beszélgetésre, információcserére is.
Köszönet minden résztvevőnek a segítségért és az együttműködésért. Köszönjük a rádiós szakkör tagjainak a technikai háttér biztosítását, a 9. osztályos segítő diákoknak az érkező vendégek regisztrációjának gyors és rugalmas lebonyolítását, a kollégáknak és a tanulóknak a vendégek helyszínek közötti kísérését, valamint a foglalkozások aktív támogatását.
Célunk nyílt napi programjainkkal az, hogy megkönnyítsük az általános iskolások döntését, miközben bemutatjuk a gimnáziumunkban folyó tanulmányi munkát és közösségi életet.
Reméljük, sikerült meggyőznünk a kedves vendégeket arról, hogy ’Tinódisnak lenni jó!’
Grodvalt Ottó |

Jótanácsok a magyar nyelvi feladatlap sikeres kitöltéshez

A filmkészítő szakkör rövidfilmje


