Reggelente igazgató asszonyunk fogadta a diákokat egy-egy almával.
Az 1. nap programja: »Kerékpárral az Olimpiákra« Cseuz László szentesi testnevelő tanár előadása a díszteremben.
A 2-3. nap Rendkívüli órák során a legegészségtelenebb és a legegészségesebb ételekkel ismerkedhettek az érdeklődők a díszteremben. Kiselőadások, kóstolóval egybekötött bemutatók váltották egymást.
Azzá leszel, amit eszel!
– „Akkor pörkölt-nokkedli szeretnék lenni!” – kommentálta a kijelentést az egyik őszinte diák. Mélységesen egyetértethetünk vele, bár nem egészen ez volt a fő gondolata a Tinódi Gimnázium egészségtudatos napjainak október idusán.
Haskörfogat, BMI (Body Mass Index), glykémiás index – ha ezeket a szavakat ismered, akkor vagy jól tájékozdsz a jelenkori egészségszlengben, vagy komoly gondokkal küzdesz! – derült ki a kiselőadásokból, kóstolóval egybekötött bemutatókból. Reggelente igazgató asszonyunk fogadta a diákokat egy-egy mosolygós almával. A tanórák során a legegészségtelenebb és a legegészségesebb ételekkel ismerkedhettek az érdeklődők a díszteremben. A cukorbetegség elméletével és mindennapi gyakorlatával, trendi mozgásformákkal (zumba!) és a humor testet-lelket gyógyító erejével vérteztük fel magunkat a civilizációs ártalmakkal szemben. Parázs vita alakult ki a GMO (genetikailag módosított) élelmiszerekkel kapcsolatban. Programsorozatunkat dr House ajánlásával zártuk. A tanulság? Mindenki tudja, hogyan kellene élnünk. Csak kevesen gyakorolják. Aztán kisírhatják maguk a jó dr House vállán…
Takács Attila biológia-kémia szakos tanár |
Egészségnapi alma és kiselőadások |