Helyszín: Szentgotthárd
Időpont: 2012. május 18.
Kísérő tanár: Dobos Enikő
Résztvevő diákok: Gróf Andrea, Kardos Ramóna, Takács Roland, Szabó Gergő
Május 18-án reggel fél 8-kor indult a kis csapat Sárvárról, 9 órakor értünk a szentgotthárdi iskolához. Üdvözöltek minket a többi résztvevő diákok és tanáraik. Egy kis várakozás után bementünk a konyhába, ahol egy kisebb megnyitó során megismertük a mesterszakácsot, Andrást, aki a szentgotthárdi diákok szakács tanára, valamint Ausztriában elismert séf.
A megnyitó befejeztével elfoglaltuk a munkapályánkat. A bemutatón radenci, lendvai, szentgotthárdi és sárvári diákok vettek részt, de volt egy külön csapat is, amelyben tanárok próbálták ki magukat. A következő ételeket készítettük: előételként paradicsomleves tésztával, főételként medvehagymával és bazsalikommal töltött csirkemell paprikamártással és szalvétagombóccal, desszertként zöldalma habos piskóta volt. Az ételek elkészítése során nagyon sok segítséget kaptunk, nagyon barátságosak és segítőkészek voltak a házigazda diákok és tanáraik. Igaz, a desszertet nem mi készítettük el, (azt már előző nap elkészítették), de a mesterszakács bemutatta minden jelenlévőnek, hogy hogyan is készül az édes finomság.
Miután végeztünk a főzéssel és minden készen volt, minden csapat bevonult a tanétterembe, ahol az asztaloknál helyet foglaltunk és az elkészített ételeinket a szentgotthárdi diákok felszolgálták nekünk. Miután elfogyasztottuk az ételeket, elköszöntünk és elindultunk haza.
Vas Vármegyei Szakképzési Centrum