2013. január 31-én került sor a szlovén-magyar projekt keretében a mesterszakács-bemutató lebonyolítására. Mint ahogy az egész projekt során, most is fontos szempont volt, hogy egészséges ételek kerüljenek az asztalra. Ez alkalommal Lőke István mesterszakács irányításával készítették el a diákok az ételeket.
Iskolánk szakképzéses kis csapata már napokkal korábban nagy lendülettel vetette bele magát az előkészületekbe. Egy mesterszakács-bemutató lebonyolítása nem kis feladat még egy ilyen jól felszerelt konyhában, ügyes szakemberek és diákok számára sem.
A menüsor összeállítása Lőke István érdeme volt, aki nagy gonddal és odafigyeléssel válogatott az egészséges ételek között. Így változatos alapanyagokból igazi kulináris élvezet kezdett kibontakozni.
Az étterem előkészítésében Dobos Enikő tanárnő ténykedett pincér tanulóival. A legszebb porcelánokkal, abroszokkal és poharakkal rendezték be, alakították át az éttermet a rendezvény lebonyolításához.
Az ételekhez illő borok listája is összeállt, így elkészülhetett a menükártya is, ami a diákok számára a későbbiekben is hasznos segédeszköz lesz tanulmányaik, gyakorlataik során.
A nyersanyagok beszerzésében és szakszerű előkészítésében Penczné Péter Éva és Dankovics Éva tanárnő segédkezett diákjaik részvételével.
Tehát a jól szervezett csapatmunkának köszönhetően az előkészületek rendben megtörténtek. Csütörtök délelőtt már nagyban folyt a terítés és az alapanyagok előkészítése, amikor a vendégek megérkeztek Szentgotthárdról és Szlovéniából.
Nézzük tehát a menüsort, melyet a vendégdiákok és a saját diákjaink a mesterszakácsunk segítségével készítettek el:
- Előétel: Salátacsokor faragott cukkíni vázában lilahagyma dzsemmel, kefires, kerti fűszeres öntettel
- Leves: Gulyás erőleves
- Főétel: Szűzpecsenyével fonott jérce és pulykamell egyben sütve, sütőtök rétessel, tejszínes parajos burgonyametélttel, bazsalikomos karotta hasábbal
- Desszert: Lángoló vilmoskörte mézes parféval
Iskolánk diákjai előző nap mozgó és álló kamerával, keverőpulttal szerelkeztek fel a háttérben, így folyamatosan rögzítésre került minden mozzanat az étteremben és a konyhában is. A kísérő tanárok és az érdeklődő diákok a tanétteremben kivetítőn követhették nyomon az aktuális eseményeket.
A négyfogásos menü délután két órára elkészült. A főzésben közreműködő diákok és kísérőik helyet foglaltak az étteremben, valamint meghívott vendégként iskolánk igazgatója és helyettesei megkóstolhatták az elkészített ételeket. A vendégek kiszolgálásában pincértanulók segédkeztek.
A kissé kései ebédet követően a szlovén és a szentgotthárdi vendégek kellemes élményekkel, teli gyomorral és friss tapasztalatokkal távoztak iskolánkból.
Dobos Enikő |
Mesterszakács-bemutató |