2012. március 30-án a SI-HU pályázat keretében kirándulást szerveztünk a Szentgotthárdról és a szlovéniai Radenciből és Lendváról érkező kollégákkal és diákokkal együtt.
Első állomásunkon a jáki templomot néztük meg, amely a magyarországi román stílusú építészet kiemelkedő alkotása. Igaz, hogy a templom már elég régóta felújítás alatt áll, de a főbb stílusjegyek, a díszes kapu, szép szobrok, díszítések így is jól láthatók. Kolléganőnk, Nagy Marietta tanárnő – aki végig az idegenvezetőnk volt – mesélt a templom történetéről, építésének szakaszairól, s az épület belső terét is körbejártuk.
Következő úti célunk Lukácsháza volt, ahol Bolfán Csaba biotájházába látogattunk el. A tulajdonos végigvezetett bennünket azon a birtokon, amelyet ő alakított ki, és szinte egyedül gondoz. Mintha egy kicsit visszamentünk volna a múltba: körben tornácos ház, benne istálló, tehenek, tisztaszoba, kemence, trágyaszag, cicák, pulik. Kívül megművelt föld, malacok, lovak. Bolfán Csaba így fogalmaz: ő nem őrzi a hagyományokat, hanem örökíti. Csoportokat fogad, foglalkozásokat tart, s a szombathelyi Waldorf iskola gyerekei még a földművelésben is segítenek neki. Biodinamikus gazdálkodást folytat, mely szerint a gazda a gazdaságot egységes egésznek tekinti. Ennek részét képezik az ott tartott háziállatok, a termesztett növények, a táj elemei (erdőfoltok, rétek, legelők, a vadon élő állatok), sőt még a tágabb környezet is, egészen a csillagokig. Innen a név: bio, bios görögül életet jelent, míg a dinamikus az életben lévő mozgások, életritmus figyelembe vételére utal.
Lukácsháza után Kőszegre utaztunk. A kisváros talán most még szebb, mint valaha. Egy nagy, átfogó fejlesztés következtében megújultak a belváros épületei, terei, s a Jurisics-várat is éppen most újítják fel. A Kék huszár vendéglőben elfogyasztott ebéd után egy kis sétát tettünk a városban, közben pedig Nagy Marietta tanárnő mesélt a város történelméről, a törökökről, a híres kőszegi csatáról, a várról, a templomokról. Az utóbbiak közül a Jézus szíve templomba be is mentünk, ahol megcsodáltuk a neogót stílusú épületet, a 3 hajós belső teret, az érdekes, elég erőteljesen színezett felületeket.
Végül elérkeztünk a Tóth pincészethez, ahol a program zárásaként öt féle finom bort kóstolhattunk Tóth Sándor pincetulajdonos ajánlásával. Természetesen – ahogy ezt egy igazi borkóstolón szokás – a borok között egy kis sajtot, diót, almát csipegettünk. Ittunk finom fehér, rozé és vörösborokat, szárazat, félédeset, közben pedig Kőszegről, a szőlőtermesztésről és borkészítésről hallhattunk érdekes történeteket.
Reméljük, vendégeink is jól érezték magukat ezen a programon és visszatérnek még ezekre a csodálatos helyekre. Köszönjük a szervezést, a lebonyolítást és az idegenvezetést Nagy Marietta tanárnőnek!
Szijártóné Lepsényi Ildikó |
Fényképek |