A tinódis túlélőtábor fogalma
Minden tanév őszén és tavaszán megszervezett, nagy hátizsákkal (min. 10 kg) végrehajtott gyalogos túra, ahol sátorban alszunk és Magyarország legszebb tájait járjuk végig.
A filozófia
A földrajzot lehet tanítani, lehet tanulni, de leginkább átélni kell! Ezt szoktam mondani földrajz szakosként az órákon a diákjaimnak. Hogy miről is van szó? Ha az ember egyszer nagy hátizsákkal mászik fel a Rám-szakadékon, akkor egy életre megtanulja mi az a szurdokvölgy. És az, aki lebecsüli Magyarország hegységeit, az még sohasem mászott húszkilós zsákkal, jégesőben felfelé az Istállóskői-barlangtól a csúcsig tartó kaptatón.
Bevezetés
A Tinódiban tartott hetedik hátizsákos túra után úgy döntöttem, létrehozom a túlélőtáborok történetét bemutató anyagot. Két dolog az, ami erre ösztönöz. Az egyik, hogy meg legyen örökítve merre mentünk, hol aludtunk, mit láttunk, mert lassan összekeverednek az emberben a dolgok. Másrészt hátha a képek mellett a szöveg is felkelti a diákok érdeklődését és velünk, vagy egyéb úton végigjárják ezeket az útvonalakat.
Mit kap az ember egy ilyen túrától?
- Állóképesség: Ez kőkemény sport. Ajánlom mindenkinek, aki ki szeretné próbálni, mit bírnak a lábai és a vállai?
- Psziché: Persze kell fizikai állóképesség is, de a dolog, hogy valaki végigcsinálja-e vagy sem a fejben dől el!
- Csapat: Nem lebecsülendő a túrák csapatépítő jellege sem. Ilyet nem lehet átélni egy osztálykiránduláson! Együtt verünk sátrat, együtt vacsorázunk, együtt ázunk, fázunk, leégünk és együtt örülünk amikor elérjük a célt.
- Élmény: Igen intenzív! Akár negatív, akár pozitív, de olyan mély nyomokat hagy, amit az ember egy életre nem felejt el!
- Látvány: Magyarország legszebb természeti és kultúrtörténeti látnivalóit járjuk végig.
Ellenjavallatok?
- Aki csak a tv előtt érzi jól magát.
- Aki a higiéniára nagyon érzékeny. (Itt megtanulja az ember, hogyan kell egy pohár vízben tetőtől talpig lemosakodni!)
- Aki nem bírja a sok utazást.