A műveltségi verseny kirándulása
Műveltségi kirándulás |
Az idei műveltségi verseny – az eddigiekhez hasonlóan – 3 fordulós volt. A végeredményt a nyelvi, a humán és végül, de nem utolsó sorban a reál forduló összesített pontjai határozták meg. Az így kialakult képzeletbeli dobogó tetejére a 10.B osztály csapata állhatott, míg a második, illetve harmadik helyet a 12.B és a 11. B csapata szerezte meg magának. A három osztály egy egynapos kirándulást nyert, melynek célpontja a Bakony hegység volt.
Április 19-én, kedd reggel indultunk el iskolánk elől; kísérőink Szalai Viktória tanárnő és Vígh Viktor tanár úr voltak. Utunk első látnivalója a cseszneki várrom volt, mely egy sziklaszirten látható a Bakony hegységben. A vár falai közt Szalai Viktória – történelem szakos pedagógus lévén – mondott pár mondatot a vár történetéről. Megtudtuk, hogy a vár az 1241-42-es tatárjárás utáni nagy kővárépítési korszak szülötte, melyet később (a XIV. században) a Csák nemzetség vásárolt meg. A XVI. században már végvárként védelmezte a Dunántúlt és az országot a hódító töröktől. Miután a háborús idők elmúltak, a várat birtokló Esterházy hercegi család a kővárat egy kényelmes lakhatást biztosító barokk kastéllyá alakította.
A vár megtekintése után újra buszra szálltunk, hogy elérjük következő úti célunk, mely a Gaja-patak látványos és vadregényes szurdoka volt. A Gaja-patak mélyen a mészkőfelszínt átvágva hozta létre a Római- fürdőnek keresztelt áttörést. A patak főleg a tavaszi hóolvadást követően nyújt felejthetetlen látványt, ám mi most is megcsodálhattuk kisebb zúgóit és vízeséseit. A Bakonyról, és annak környékéről Vígh Viktor tanár úr mondott pár földrajzi vonatkozású információt.
A kellemes mértékű kimerültséget okozó túrát követően a Bakony legmagasabban fekvő (461 m) települése, Tés felé vettük az irányt, ahol megtekintettünk egy kovácsműhelyt és egy szélmalmot. Ezután a „királynék városának” is hívott Veszprémbe mentünk, ahol a diákok egy órát tölthettek szabad programmal, amely a legtöbbeknél egy kisebb sétát és „mekizést” jelentett. A veszprémi program egyúttal utunk utolsó állomása volt.
Sárvárra délután fél 5 körül érkeztünk, egy kicsit kimerülve, de felejthetetlen élményekkel gazdagodva.
Dávid Ádám |
Idegen nyelv
Képek |
I. helyezés: 12.B osztály
II. helyezés: 10.B osztály
III. helyezés: 11.B osztály
Humán
Képek |
I. helyezés: 12.B osztály
II. helyezés: 10.B osztály
III. helyezés: 11.B osztály
Reál
Képek |
I. helyezés: 12.B osztály
II. helyezés: 10.B osztály
III. helyezés: 11.B osztály