A Miskolci Egyetemen november 12-13-án rendezték meg a IV. Országos Földtudományi Diákkonferenciát, ahol a hidrológia szekció első díját a Tinódi Gimnázium 11. évfolyamos diákja, Simon András nyerte el a Kőszegi- hegységben végzett hidrogeológiai vizsgálatainak prezentációjával. Előadását meghívták az egyetemisták számára hirdetett XXX. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára is.
András tavaly megnyerte a The International Nanoscience Community által a nanotechnika témakörében kiírt pályázatot, majd a Diákbiológus és – Környezetvédő Napokon megrendezett tatabányai versenyen ért el társával harmadik helyezést. Nyáron pályázat útján eljutott a Magyar Tudományos Akadémia Műszaki, Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézetének táborába, ahol húsz magyar középiskolás az ország vezető fizikusainak felügyelete mellett egy hétig önálló labormunkát végezhetett. Ennek eredményeit foglalta össze sárvári diákunk abban a cikkben, amelyet októberben jelentetett meg az Élet és Tudomány című folyóirat.
András mentora Vígh Viktor tanár úr, aki a jövő évben a reál csoport osztályfőnöke lesz a gimnáziumban, s aki reméli, hogy hozzá hasonló tehetséges diákokat irányíthatunk iskolánkban a természettudományos és műszaki pályák felé, megfelelve a munkaerőpiac elvárásainak és a modern kor fejlődési ütemének, bizonyítva, hogy kisvárosi középiskolából is lehet országos szintű eredményeket elérni.
Elhoztuk az első díjat…
Egy napos novemberi hétvégén rendezte a Miskolci Egyetem Földtudományi Diákkonferenciáját, ahol gimnáziumunkat én képviselhettem, a Kőszegi-hegységről szóló hidrogeológiai dolgozattal.
Vígh Viktor tanár úrral már júniusban megkezdtük az előkészületeket: a Kőszegi- hegységet jártuk gyalog, merítőhálóval és mérőeszközökkel, vagy a Tájvédelmi Körzet munkatársának terepjárójával. Itthon értékeltünk, grafikonokat gyártottunk, megtanultunk 3D-s modellt készíteni számítógépen… majd ajándék csillámpalával megrakodva útra keltünk.
A verseny Miskolcon, az Egyetemvárosban zajlott, ahol szekciókra bontva versenyeztünk. Én a forráselemzéssel a hidrológia csoportba kerültem, ahol indultak versenyzők például a Tiszáról, a Mexikói- öbölről, az ivóvízről szóló prezentációkkal. Szerencsére már az első napon sorra kerültem, így nyugodtan figyeltem a többi előadót.
Az előadások húsz perce után a zsűri kérdései következtek, és bizony nem mindenki bánt kesztyűs kézzel az előadókkal. Nekem szerencsére a vacsoránál már sokan gratuláltak, például a meteorológus szekció vezetője, Vissy Károly is.
Másnap az eredményhirdetésen én kaptam az első díjat; Media Markt utalványt, könyveket és meghívót az egyetemisták versenyére.
A szünetekben és a miskolctapolcai szálláson sok versenyzővel ismerkedtem meg, fürödtünk a tavasbarlangban is. Mindez felejthetetlen élménnyé állt össze, ezért arra buzdítom a földrajzot kedvelőket, hogy induljanak jövőre ezen a versenyen, mert hatalmas élmény.
A Gimnáziumnak és Vígh Tanár Úrnak ezúton is nagyon szépen köszönöm a lehetőséget:
Simon András