Január végén találtam rá a már évek óta országos hírnévre szert tett középiskolás programra, rövidebb nevén az MCC-KP –re.
Személy szerint én a Nemzetközi kapcsolatok kurzust végeztem el ebben a félévben, és szeptembertől a Modern kori történelemmel folytatom. Emellett választható még a Közgazdaságtan és a Társadalomtudományok is. A négyféle kurzus rögtön megtetszett, hiszen régebb óta érdeklődöm a nagyvilágban lejátszódó folyamatok iránt. Mindezek mellett a Mathias Corvinus Collegium tananyagai gondosan válogatottak, és a témában nagy tekintélynek örvendő szakértők írták. A következő félévtől pedig videókkal teszik középiskolásoknak még érthetőbbé, színesebbé a tanulnivalót.
Első hallásra az egész valami nehéz egyetemi dolognak hangzik, pedig ez nem így van! Többek között az is tévhit, hogy ide csak protekciósok kerülhetnek be. Ugyan kell valamit tenni az MCC-be való bekerüléshez, ezt azonban tőlünk független és minket nem ismerő személyek intézik. Hogy velük jobb kapcsolatba kerülhessünk, ez csak a felvételt követő, havi összejövetelen (MCC-s nyelven szólva KP szombaton) történhet meg. Itt találkozhatunk a többi középiskolással is, szóval rengeteg közös érdeklődésű diákra és barátra lelhetünk!
Jó érzés volt, hogy mindezt a Tinódi falain belül a Középiskolás Program tehetséggondozási referense, Wittmann Zsolt is elmondta az érdeklődő diákoknak. Nagyon remélem, hogy jövőre iskolánkból lesznek még, akik ugyanolyan lelkesedéssel gondolnak az MCC-re és a programra ilyen rövid idő után is, mint mi, KP-sek!
Aki pedig még hezitálna, annak a Mathias Corvinus Collegium jelmondatát üzenném:
Bonus intra, melior exi. (Jöjj, ha jó vagy, és még jobbként távozz!)
van Waarden Franciska 10.B osztályos tanuló |