Gólyaként most vettem részt életem első tinódis diáknapján. A DÖK tagjai a legkreatívabb oldalát fogták meg ennek a napnak. Változatos, színes ügyességi versenyek és elméleti feladványok sokasága várt ránk. Első éves létünkre igyekeztünk a maximumot nyújtani, és bár nem nyertünk, az biztos, hogy egy csodálatos és emlékezetes napot tudhatunk magunk mögött.
Külön élmény volt, hogy nem egy egyszerű versenyben volt részünk, hanem a feladatok egy kijelölt téma köré csoportosultak, mégpedig az UFO-k köré. Minden állomás ebben egyezett, de mégis a legkülönbözőbb feladatok vártak ránk. A személyes kedvencem az ételkóstolós rész volt, de az UFO dance és a tornacsarnoki akadálypálya is nagyon szórakoztatónak bizonyult.
A felvonulásra készült „Zűrhajónk” ugyan nem nyerte el az első helyet, nekünk így is nagyon tetszett. Jókat nevettünk a vicces bemutatásokon, és a felvonulás végeztével iparkodtunk vissza a díszterembe, hogy minél jobb helyről tekinthessük meg a tanári műsort és a filmeket.
A Tinódi Oscar idén egy plüss lény formáját öltötte, amit végül a 11.B osztály nyert meg, de minden film egyedi és vicces, olykor kicsit rémisztő volt. A tanári élőműsorban én a bajnokoknak szurkoltam. A délután végére fáradtan, de élményekkel tele tértem haza. Kíváncsian várom a jövő évet, hogy megtudjam, milyen témájú lesz ez a nap. Egy biztos: ez a diáknap egy tökéletes kezdés volt, és örülök, hogy még három ilyen fergeteges napban lehet majd részem.
Király Panka |