Díjazott és kiállított munkák a Holokauszt 80 éves évfordulója alkalmából rendezett képzőművészeti pályázaton
A Holokauszt témával foglalkozni nehéz. Nehéz szembenézni sok-sok ember halálával, szenvedésével és sok-sok ember kíméletlenségével, kegyetlenségével. Régen volt már, sokszor talán úgy érezzük, olyan képtelenség, hogy nincs is hozzá közünk. Másrészt éppen emiatt felelősség is. Ha hagyjuk, hogy feledésbe merüljön, könnyebben történhet meg újra. Rendet kell időnként tennünk a gondolataink között, hogy megláthassuk az arcok mögött az emberek történetét is. Az előítélet, az ítélkezés, sajnos, könnyebb út.
A rajzszakkörös csapat tagjai érzékenyen kapcsolódtak a témához. A korból fennmaradt képeket, fotógyűjteményeket böngészve sok arc, tekintet nézett ránk a múltból: olyanok voltak – valóban –, mint mi. Reméltek, féltek, szerettek.
Szalai Sára 12.B osztályos tanuló rajzán a múltból felénk tekintő gyerekek, fiatalok és a jelent szimbolizáló figurák gyönyörűen megrajzolt portréi motívumok közül tekintenek ránk. A dekoratív keretek ritmikus ismétlődése kifejezheti a generációkat összekötő alapvető emberi vágyakat, amelyek soha nem változnak. De ugyanezek a keretek el is választanak: mi még emlékezünk, élünk, érzünk, ők már nem. Ami egyszer végbement, azon nem másít semmi rend.
A pályázatra beérkező több mint 100 alkotás közül Sára munkáját a középiskolás kategóriában 3. helyezéssel jutalmazták.
Különdíjat kapott Nagy Katica kerámia munkája: megérte kilépnünk a megszokott grafikus technikák kényelméből és újfajta anyagokkal kísérletezni. A kisméretű képen elsőre egy figurát ismerünk fel. Ruhája, frizurája talán a mai kort idézi. Csak a képet tovább böngészve fedezhetjük fel az előtte feszülő rácsokat, szögesdrótokat. A rács mögötti világ fényeskéken ragyog, ami éles ellentétben áll a képen álló alak mohazöld-matt kontúrjával.
A kiállított munkák között szerepel Csenge Julianna (12.B) fotómontázsa és Gál Karolina monotípiája.
A tárlat megnyitójára, ami az ELTE Savaria Egyetemi Központ C épületének aulájában látható, a szakkörösökkel látogattunk el.
Grodvaltné Martos Veronika |
https://www.nyugat.hu/cikk/olyanok_voltak_mint_mi_diakok_a_holokausztro…