Az Erasmus+ program keretein belül Haraszti Zsolt kollégámmal lehetőségünk nyílt elutazni Finnországba, hogy hat napon keresztül a helyszínen, angol nyelven tanulmányozhassuk a finn oktatási modellt.
A kurzus a Finn-tóvidéken, egy oktatási központként funkcionáló városban, Jyväskyläben volt. Első nap a program vezetője, Dr. Fenyvesi Kristóf tartott előadást a városról és a finn oktatásról az egyetem épületében. Az előadás után csoportokra oszlottunk, és a ChatGPT és a Bing, azaz a mesterséges intelligencia szerepét vizsgáltuk az oktatásban, a tanári munkában. Az AI segítségével egy konkrét óratervet kellett szerkeszteni a fenntartható gazdaságról. Kedden újra bepillantást kaptunk a finn oktatási rendszerbe. Egyrészt Fenyvesi Kristóf tartott prezentációt és utána vitafórumot, másrészt ellátogattunk az egyetem gyakorló gimnáziumába, egy természettudományos órát néztünk meg. Itt újra az AI került elő, amelyhez gyakorlati feladatot is kaptunk. A szerdai délelőttünk a Crazy town nevezetű irodaházban telt, ahol a STEAM (Science, Technology, Engineering, Arts and Mathematics) programról és a finn Pisa eredményekről beszélgettünk. Délután két múzeumot (Alvar Aalto Múzeum és Közép-finnországi Történeti Múzeum) is megtekintettünk. Csütörtökön outdoor programként madárlesen voltunk a magyar és litván diákokkal együtt, ahol egy magyar madarász angolul tartotta a vezetést a finn tajgában. A pénteki napon nagyon érdekes kihívás elé állítottak bennünket. Kipróbáltuk az észt kutatók által fejlesztett Temi robotok távirányítását. Az utolsó jyväskyläi napon egy magyar oktatáskutató hölggyel, Tuba Orsolyával sétálgattunk, beszélgettünk az egyetemi könyvtárban, amely inkább egy komplex oktatási központ és szolgáltatóház volt, mint könyvtár.
Ha címszavakban kellene megfogalmaznunk, mi is a finn oktatási modell eszenciája, akkor a következő fogalmak kerülnének elő: gondolkodás, tanulás tanulása, IKT és az AI a központban, multidiszciplinaritás, fenntarthatóság, természetszeretet, sport, önismeret, önmenedzselés, wellbeing, élményorientáció, lifelong learning.
Élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodva tértünk haza erről az igazán jól szervezett és tartalmas Erasmus programról. Ezúton is köszönjük Fenyves Kristófnak és csapatának ezt a nagyszerűen megszervezett kurzust.
Vigh Viktor |