A Selye János diáklaborhálózat kiépítését célzó pályázaton iskolánk eszközvásárlásra jelentős összeget, közel 17,5 millió forint összeget nyert. A nyertes pályázat feltétele volt, hogy kutatócsoportokat alakítsunk.
Ezért aztán mi, a 11. természettudósok és a 9. tehetséggondozottak megcselekedtük, amit megkövetelt a haza: gondolkodtunk. És gondolkodtunk. Mi is lehetne vizsgálatunk célja? Végül négy csoportot alakítottunk: a kalapos gombák radioaktivitását vizsgáljuk Geiger-Müller számlálóval, mikroműanyag szennyezettséget analizálunk a felszíni vizekben, a geotermikus energia felhasználását vesszük szemügyre szűkebb környezetünkben és élettani tényezőket elemzünk számítógéphez kapcsolt érzékelőkkel.
A csoportok megalakulása után áttekintettük az elméleti alapokat, és most türelmetlenül várjuk az eszközöket, hogy megkezdhessük a méréseket. A pályázati időszak alatt kapcsolatokat alakítunk ki testvériskoláinkkal (Sárvári Turisztikai Technikum, Barabás Műszaki Szakképző Iskola) és a kistérség általános iskoláival, valamint a konzorciumban részt vevő sulikkal is. Számítunk a tudományos támogatásra az ERTI-től és az ELTE SEK elektronmikroszkópos laboratóriumától.
Reméljük, a kíváncsiságunk fertőző és sok diáktársunknak sikerül felkelteni a témák iránti érdeklődését. Kutatásra fel!
Takács Attila biológia–kémia szakos tanár |